Garai András NET Misszió

"Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón

Hangfelvétel alapján utólag leírt igehirdetés

 

 

„ÉN VAGYOK A VILÁG VILÁGOSSÁGA!”

(Jn 8,12)

SZÉLL BULCSÚ

kispesti lelkész előadása

a Nyíregyházi Szolgáló Női Közösség szeretetvendégségén,

2006. január 8-án

 

 

 

Imádkozzunk!

Köszönjük neked, Urunk, hogy te mindenütt ott vagy, ahol téged hívnak. Te látod, hogy szívünk nyitva van előtted, és szeretnénk téged is meghallani, nem csupán rólad. Add Urunk, hogy valóban megérthessük, hogy te vagy itt és szólítasz bennünket, mert rád van szükségünk, hogy legyen az életünkben igazi világosság. Köszönjük, Urunk, hogy te vezeted a te népedet. Köszönjük, hogy tudhatjuk, hogy egy a legszükségesebb és a legfontosabb dolog, hogy a tieid legyünk és téged kövessünk, hogy az üdvösség útján járjunk. Segíts Urunk, hogy meglássuk mindazt, ami akadály, a te világosságodban, és ami helytelen, vagy nem tökéletes, vagy hamis; azt mi egyszerűen, simán bűnnek tudjuk nevezni a mi életünkben. Hogy megrendüljünk, és annál nagyobb legyen a te kegyelmed a mi életünk számára. Áldd meg ezt az alkalmat, Urunk, légy itt velünk és kérünk, vezess és erősíts a mi hitünkben. Ámen.

 

            Szeretettel köszöntöm a Testvéreket! Olyan hosszú, nagy témát kaptam, hogy: Jézus a világ világossága! Néhány másodpercre kell ezt besűríteni, de hallottam, hogy ha valaki hátul nem hallja az igét, az föl fogja tartani a kezét, és akkor igyekszem hangosabban is beszélni. De még egy valamit mondok, nem tudom, ki volt az az illető, akiről szó volt, hogy ő tartja föl a kezét. Hát Ildikó, nincs meg! Megvan, no most, ha viszont hosszú lesz, akkor is tartsa föl a kezét, legyen szíves. Egyszer egy misszionárius, előadást tartott egy gyülekezetben, és ő is sok mindent mondott, az is hosszú volt, hát buzdította őket a misszióra, adakozásra, mindenre; beszél, beszél, egyszer csak fogja magát az egyik ember, ott a hátsó sorban, leveszi a karóráját és föltartja. És akkor a misszionárius lelépett az emelvényről, odament hozzá, elkapta az órát, és azt mondta: és köszönjük az első adományt a misszió céljaira! Úgyhogy, tessék vigyázni azzal, hogyha föltartja a kezét!

            Tehát a témánk mi lesz? Igen, a világ világossága. Azért egy mondatot hadd olvassak föl az Úr Jézus szavaiból: Azt mondta Jézus, János evangéliuma 8. rész, 12. versében: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Kedves Testvérek! A sorozat mindig úgy kezdődik, hogy Én vagyok. Az Úr Jézus kijelentéseiről van szó, amit ő magáról mond, hogy Én vagyok! És hozzátevődik, hogy a világ világossága, és még sok mindent mondhatnánk, hogy mit tehet ő hozzá. Tudunk néhányat biztos mondani, kapásból. Rengeteget hallottam, nagyon-nagyon jó. No most, ezek annyira ismertek, hogy nem baj, ha elgondolkozunk rajtuk, – hogy mit is jelentenek – néha. Amikor az Úr azt mondja, hogy Én vagyok, akkor legelőször is, ez az Én vagyok, ez egy csodálatos mondat, mert ez először akkor hangzik el, amikor Mózes az égő csipkebokor előtt kérdezi, hogy ki vagy te? És akkor Isten azt válaszolja, hogy Vagyok. Én vagyok, a Vagyok; a jelenlevő, az örökkévaló, aki volt, aki van, és aki lesz. Aki nem szűnik meg, aki mindig ott van. Mert minden elmúlik ebben a világban, fejedelmek, hatalmasságok, egyházi vezetők, minden megy. De Jézus Krisztus jön, és ott van, és vele van az övéivel. Ő a kőszikla, akibe lehet kapaszkodni, és amikor Isten előtt ő azt mondta, hogy Vagyok, akkor ezzel azt fejezte ki, hogy ő mindig ott van. Ő a kőszikla alap ebben a múlandó világban, akire lehet építeni és lehet számítani mindenkor. Így legyen, Testvérek, az életetek bármilyen vihar, veszély, nehézség, baj, vagy betegség sodorja, hogy egy valakiben mindig lehet kapaszkodni; az Úr Jézus Krisztusba! Tudniillik, ez a mondat, Én vagyok, elhangzik a mi Urunknak a földi életében is, rengetegszer az ő ajkán. Így is, hogy Én vagyok. Amikor megkérdezik tőle, amikor elfogják az Úr Jézust a főpapok, hogy te vagy-e az Isten Fia? Az egyik helyen így van leírva, hogy Én vagyok. És tudjuk, hogy attól kezdve, hogy az égő csipkebokornál elhangzott ez, hogy Én vagyok, ez az „ani hu”, ez az „ego ejni”, azóta, Izráel népében, ha így hangzik ez a mondat, hogy Én vagyok; azonnal Istenre gondolnak. És másképpen is ki lehet fejezni azt az Én vagyok-ot, de amikor így fejezik ki, ezt szinte csak Isten mondhatja! S amikor megkérdezi a főpap, te vagy-e az Isten Fia, nem azt jelenti, hogy hát én vagyok, más is van… gondold meg, hogy kicsoda, hanem súlya van ennek a szónak!

Aztán, amikor a viharban a tanítványok félnek a hajón, s Jézus megjelenik; azt mondja: Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek! S itt hangzik, megint középen, hogy Én vagyok! Megint nem csupán azt jelenti, hogy hát bízzatok, itt vagyok én Jézus, akit ismertek. Tudjátok, ott voltam veletek a parton. Most megint én vagyok, nem egy idegen valaki, hanem aki azért rátok gondol. De amikor elhangzik, hogy: Én vagyok! – akkor az azt jelenti, hogy az Isten van veletek az életetek viharában. Nem az a rabbi, akit még nem ismertek föl igazán, hogy a világ Megváltója. Hanem ismerjétek föl, és, majd, amikor eláll a vihar, akkor fölismeritek, hogy ki az, aki ott áll előttetek. És nagyon sokszor nem előre látjuk és tudjuk, hogy kicsoda a mi Urunk, és hogy valóban mit cselekedett, és az volt az ő terve, és jó volt, hogy engedtünk-e neki; hanem utólag látjuk. Isten mindig hitre biztat bennünket, bizodalomra biztat bennünket, hogy az ő szava alapján merjünk indulni valamerre, és amikor elindultunk hittel, bízva abban, hogy mi Istenre figyelünk. Általában ismerjük az ő igéjét. Tanítottak minket az igére, vagy pont olvastunk egy olyan igét, ami ide kapcsolódna az én helyzetemhez, én elindulok, de mégiscsak hittel indulok el. Mert bizonyítékom nincsen, biztosítékom is csak az van, hogy az Isten mondta. És amikor elindulok, és célhoz értem, akkor tudom, hogy az Isten szólt hozzám, és az Úr az, aki velem volt. Így kell nekünk mindig hittel elindulnunk, amikor megszólal ő és megtapasztaljuk azt, hogy: Én vagyok; amikor megtapasztaljuk azt, hogy az Úr itt van velünk. És még egyetlen mondatot erről az Én vagyok-ról hadd mondjak, hogy amikor Jézus tovább folytatja ezeket a mondatokat, a mi Megváltónk; és azt a sok szépet és jót el tudtuk mi is mondani, valamit belőle, amit ő mondott, hogy Én vagyok a…  S mondott valamit, azt különböző helyzetekben mondta, és nem éppen egy szép „valamit” akart mondani, hanem, ha megfigyeljük, hogy mikor mondta, mindig olyan módon folytatta ezt a képet, amire akkor az embereknek szüksége volt. Tehát, amikor az Úr azt mondja: hogy Én vagyok! – és folytatja valamivel, vagy nem folytatja valamivel, mert van, hogy nem folytatja. Amikor nem folytatja, akkor, mondjuk így, egy biankó csekket állít ki a mi számunkra, hogy valamit utána lehet írni; ami az én problémám, és az én helyzetem, ami az én kérdésem. Ha sötétségben vagy, akkor így folytatódik; Én vagyok a világ világossága, de neked is Én vagyok a világosság! Ha ideges vagy; Én vagyok a nyugalom. Így nem fogalmazódik, meg, de például Máté 11,28 azért mondja azt, hogy „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és megterheltettek, és én nyugalmat adok nektek.” És akármilyen bajunk van, kérdésünk van; elnyomott vagy, erőtlen vagy; Én vagyok a te királyod. Íme, jön néked a te királyod. Én vagyok a hatalmas, Én vagyok az Úr. És milyen jó, hogy ezt a mondatot, mi a mi életünkben, testvérek; folytathatjuk! Te is folytathatod! S majdnem hogy befejezhetnénk ezt az alkalmat, ha nem kellene még a világosságról is beszélnem. Befejezhetnénk azzal is; azért mondom, mert egy nagyon fontos üzenetet kaptunk; hogy az Én vagyok, amikor elhangzott, hogy itt van Isten köztünk, (280-as ének, ugye? Azt mondja a kántor úr, hogy igen.) Amikor elhangzik, hogy Itt van Isten köztünk, és Én vagyok, és megtapasztaljuk, megérezzük, hogy nem csak mi vagyunk itt, hanem eggyel több valaki, az Úr is itt van, akkor mi azzal mehetünk el, hogy ami kérdésed van, ami gondod, problémád, bajod van, vagy örömöd van, abban melléd áll. És folytathatod azt a mondatot a magad számra, azzal, amit ő mond a szívedben, és visszhangozhatod, hogy Én vagyok a segítőd, a megoldás, a nyugalom, a békeség, a bölcsesség, a tanács, az erő, a hatalom, minden. Minden, ami a kérdésed. Nem tudom, hogy kinek mi a kérdése, és a nagy gondja ezen a mai napon. Biztos vannak olyanok, akiknek csak nagyon pici kérdései és gondjai vannak, mint nekem például. De azért úgy gondolom, hogy vannak itt olyanok is, akiknek nagy gondjaik vannak. Vannak olyanok? Na vagy hárman vannak, ott a negyedik, öt. Öten vannak. No most, testvérek, azért a kis gonddal bírók is, akikhez én is tartozom, meg a nagy gonddal bírók is; akár milyen kicsi a gondunk, azok közül az egyik azért mégiscsak a legnagyobb, nem? De. Ha két dolog közül kell választani elsőre valamit, hát a két jó közül is az egyik az elsőbb lesz! Vagy kettőtől kell óvakodni, a kettő közül is az egyiket előbb kiválasztom. No, most ha kicsi gondjaink is vannak, de azért az egyik azok közül is a legnagyobb. És úgy mehetünk el, nagy gondok közt küszködő emberek, és apró gondokkal levő emberek, hogy gondoljunk most arra, ami az én legnagyobb gondom mégiscsak. És hogy arra hogy válaszolhatnánk meg, hogy kicsoda Jézus? Én vagyok, és azzal a gonddal szemben annak az ellentétét tegyük oda ebbe a mondatba! Ez, az a Jézus, aki itt van most közöttünk! Ez, az a Jézus! És ez a csodálatos, és ez, ami megrendít bennünket. És akkor ezek után, ha ő azt mondja, hogy Én vagyok! – és folytathatjuk azzal, amire szükségünk van, és hiányzik az életünkből; mert ő azt nyújtja, – és ezzel már elmehetnénk, mint üzenettel, – a másikról is beszéljünk pár szót!

Azt mondja, hogy Én vagyok a világ világossága! Hát igen, nagy-nagy sötétség van ebben a világban, Testvérek. Nagyon nagy sötétség van! Sötétség van; Európa romokban hever, Magyarország romokban hever, egyházunk romokban hever, mert nem minden Nyíregyháza. De hát, gondolom, hogy azért itt is akad rom. Romokban hever a egész keresztyénség. És ezt jó, ha tudjuk! És ha így menne tovább, ahogy most mennek a dolgok; egy olyan harminc év múlva nincs evangélikus egyház igazán Magyarországon! És egy olyan harminc-negyven év múlva nem keresztyén többségű az Európa. De hát ezek csak statisztikák, ha így megy minden tovább! De mi azért vagyunk keresztyének, és jelképünk a horgony. És most kapott az egyik unokám egy játék hajót, és rá lehetett ragasztani egy horgonyt, és teljesen oda volt, hogy ő horgonyt kapott. És beszéltünk arról, hogy a horgony a keresztyén reménységnek a jelképe. S nekünk is van egy iskolánk; Reménység ökumenikus iskola, ahol együttmunkálkodunk öt felekezettel azért, hogy ezek a gyermekek mégis többre jussanak. Nagyobb legyen a reménységük, és Isten útját megismerjék; azzal a helyzettel szemben, ami az általános tendencia. Van reménységünk, mert mi nemcsak az emberi irányultságokat nézzük. Mert Isten nélkül valóban nem lehet reménységünk, mert akkor csak azt számolhatjuk be, amit mi tudunk elérni; én meg te. Mit tudunk mi elérni? Nem sokat! De mi számolhatunk valami mással, amivel ember nem számolhat. És amivel nem hívő nem számolhat! Azzal, hogy az élet viharában, de sötétségében is, megjelenik az életünk tengerén Jézus, és megszólal, hogy: Én vagyok! És fölismerhetjük, hogy ott van, és kérhetjük az ő segítségét. És adhat olyan időket, hogy a sötét időben is, mégiscsak világosság támadjon. Én el tudom képzelni a mai időket, hogy nem úgy fog haladni, ahogy mi elképzeljük, hogy hatalmas ébredés az egész világon. A Biblia egy kicsit máshogy beszél ezekről a kérdésekről. De azt el tudom képzelni, hogy ha körülöttünk, egész Magyarországon sötétség is van, Nyíregyházán lehet világosság, ebben a gyülekezetben! Mert van egy általános tendencia, de hát az csak egy átlag, amit levonunk az átlaghelyzetből. De azon belül egyik helyen lehet jobb a helyzet. És fokozzuk még egy kicsit tovább; hogyha az egész országban, és itt az egész városban senkinek nincs világossága, nem lát tisztán, nem tud jól dönteni, nem tudja a helyzetet jól értékelni, hamis úton halad. Én, mindenki magát gondolja a helyébe, én járhatok a helyes úton! Nekem lehet világosságom az Istentől; mert az nem függ az átlagtól! És az nem függ a tendenciától! És a 99,9 %-os sötétségbe belefér az, hogy itt legyen egy kicsi fénysugár, a ti közösségetek, gyülekezetetek, és azon belül is te, magad is a szívedben.

Amikor engem elvittek katonának, az még nem ez a liberális idő volt, az se jó volt, ez se jó igazán, az Isten útja a jó! Az mindig más út. A hatvanas években; akkor elvették a Bibliámat. Ennél kisebb Bibliát használtam, mert jobb volt még a szemem. Most meg erősebb vagyok, azért ezt a nagyobbat is elbírom. No most, elvették a Bibliát, mert engem, mint teológust vittek el, a teológiáról. Elkezdtem az első tanévet, és akármit magyaráztunk, semmit nem lehetett tenni, az elkezdett tanév, és így tovább… A szabályokkal szemben, mégis elvittek. Elvették a Bibliám. Teljesen el voltam keseredve. Én már akkor hívő voltam, nemrég tértem meg. És aztán egyszer csak eszembe jutott az, hogy hát azt elvehetik, ami a kezemben van, a Bibliát, de azt, aki a szívemben van, hát azt nem vehetik el! Milyen jó, akármit elvesznek, én az Úré maradhatok; mert ő hűséges. „Ha hitetlenkedünk is, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja!” S nem is akarja és nem is fogja. És aki keresi őt, és hozzá ragaszkodik, azzal vele lesz és megsegíti. És megsegített ott is engem. És emlékszem arra, hogy az első napokban; olyan hirtelen vittek el, nem tudtunk semmit intézkedni; hogy hát jogtalan ez a dolog. Annyira váratlanul ért, hogy el sem hittem, hogy ott vagyok. Benn a bajai laktanyában, a Vaskúti úton. Éjjel fölébredtem, hogy én itt vagyok, az emeletes ágy tetején, ami nyikorog. És bizony, ott voltam. És elkeseredtem, hogy vihetnek el engem, most itt két évre! S aztán eszembe jutott az az ige, amit a barátaim adtak az utolsó két este, mielőtt bevonultam. Nem tudott senki róla, olyan hirtelen jött a bevonulásom, mégis mindkét este több barátom eljött hozzánk Pesten, az akkori Felszabadulás téren, most Ferenciek tere, azelőtt Aponyi tér volt. Ugye látjuk, hogy minden múlandó, a királyságok is, egyedül az Úr az örök! És így volt akkor is, és két igét adtak nekem azon a két estén. Az egyik az volt; 1Móz 50,20-ból: Ki tudja megmondani? Igen: „Ti gonoszt gondoltatok felőlem, de Isten azt jóra gondolta fordítani”. Másik este még egy másik igét, többet nem bántok senkit, még ezt az egyet, ha megmondják: Róm 8,28. Igen, köszönöm szépen: „Azoknak, akik Istent szeretik, minden javára van.” No, most körülbelül olyan két hét múlva, eszembe jutott ez az ige, vagy nem tudom, mennyi idő múlva. Hiszen én ezzel indultam! Hát akkor, velem van az Isten! Javamra fordít mindent. Legyen itt akármilyen sötétség, meg baj, meg ahogy szokták mondani, elnézést, nem merem kimondani a szót, hogy sok mindenki bunkó. Nem, nem, itt a helyem. Szeretni kell, szolgálni kell. És úgy imádkoztam, hogy Istenem, mutasd meg nekem, hogy mit akarsz itt bennem, és mit akarsz itt általam elvégezni? És abban a pillanatban minden megváltozott. Minden szomorúságnak vége volt. Nem történt még semmi, de az Isten igéjének a világossága: „Lábam szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (119. Zsoltár). Egyből megváltozott minden! „Lábam szövétneke a te igéd, és ösvényem világossága”. Nem én vagyok a nagy, világos ember, meg nem én vagyok a fölvilágosult ember, de az Isten igéje világosságot gyújt a mi szívünkben, az Isten dicsőségének a ragyogtatása végett tükröződhet rajtunk. És minden megváltozott abban a pillanatban. Uram, mutasd meg, hogy mit akarsz bennem, és mit akarsz általam elvégezni! És elvégezte a maga munkáját bennem is, és általam is. Megtanított arra, az akkori fiatalok nyelvén, hogy hogy beszéljek. Mert aztán ott jöttek a kérdések, hogy na, csuhás, mondjad! És a többi, mindent mondtak, noha csuha életemben nem volt rajtam, meg nem lesz rajtam ilyen hasonló dolog sem! De kellett válaszolni! És ott nem volt olyan, hogy hallgass, mert én most nem mondok neked semmit. Egyformák voltunk és egyenlőek. Egyenlőek voltunk, válaszolni kellett. S míg válaszolgatott az ember; néha volt rossz válasz, azonnal jött a szó, a támadás, a kérdés, a gúny, stb. Tehát látni lehetett, hogy nincs helyén az a válasz. Őneki legalább is, nekem bármennyire a helyén volt. És kellett folytatni, kiigazítani, tovább mondani. Tanított az Isten. Mintha egy gyakorlati teológiai tanár előtt álltam volna, és itt kell igét hirdetni. És az András testvér mondaná, ha a szószéken állsz; nem dugod zsebre a kezedet, ugye, nézd meg előtte; hogy a nyakkendőd úgy van-e, elég hangosan beszélj, te nem úgy beszéltél! Amit mondtál, ez érthetetlen volt, és így tovább. Tehát egy gyakorlati teológiai oktatásban vettem részt. Azonnal mondták a professzoraim, hogy mi a hiba és mi a gyenge az én érvelésemben. Amit tettem is, arra is azonnal rámondták, és amit mondtam, amivel érveltem, arra is. Igen, megtanultam azokat az egyszerű embereket nagyon becsülni. Nem mondtam nekik, de ti vagytok az én teológiai professzoraim, az elsők. Mert elkezdtem volna az évet, dehát máshova osztott be engem Isten, Bajára. És ők kezdték a gyakorlati oktatást rajtam. Aztán, volt szolgálatom is. Volt olyan, hogy megtért valaki a laktanyában, de többekkel lehetett beszélgetni. Másvallású hívőket sikerült összefogni, hogy istentiszteleteket tartsunk. És az egy döbbenetes történet volt, hogy amikor rájöttek ezekre, hogy szervezem, akkor pont, mikor ebből baj lett volna, azon a napon engem leszereltek. Szóval, vannak Istennek csodálatos útjai, és tanít bennünket.

No, most ezt arra mondom el, mint, hogy Isten a világosság, ő mutatja az ő Szentlelke által, ebben a sötét világban, sötét emberek között. Nem kell félni! Ott kell lenni, abban a sötétségben is, azoknak, akik Isten gyermekei. És hogy én nem vagyok eléggé világos, és nincs elég világosságom, és nem tudom, hogy hogy kell mondani; az Úr fogja megadni, hogy mit mondjak. Ő gyújt világosságot a mi szívünkbe, ő tanít meg bennünket, és ha őt hívjuk, és ő ott van, akkor lesz világosság, annak ellenére, hogy akármilyen kicsik, gyengék vagyunk érvelésben és mindenben, a mi életünkben. Mert az Isten segíteni fog bennünket ebben a sötét világban, ami azóta még inkább csak sötétebb lett. Mert az emberek nem látnak tisztán, és nem tudják, hogy mi a bűn.

Ez a következő, amit szeretnék arról mondani, hogy milyen sötétségben élünk és szükség van a világosságra, mert mi is, ahogy például hittanórán is beszélgetünk a gyerekekkel, fogalmuk sincs arról, hogy mi az, hogy bűn. Vagy ha mondjuk is, hogy bűn, igen; de hogy az valami rossz lenne, vagy az valami helytelen lenne? Bűn, igen, az az persze, mert azt úgy nevezik, hogy bűn. Nem jelent neki semmit. Nem úgy gondolja, hogy jaj, az valami rossz, jaj, az valami helytelen. Az a neve neki. Mint ahogy épület; a ház az épület, a kastély az épület, az épület mind. Amit teszünk, az egyik bűn, a másik is bűn, a következő nem bűn, de miért nem bűn? Nem tudják, semmit nem tudnak. Döbbenetes, és úgy érzem, hogy sajnos, a felnőtt nemzedék se nagyon tudja azt, hogy mi az, hogy bűn! Mert ha tudnánk, mi még értjük a szót, de ha igazán tudnánk, akkor menekülnénk tőle. Ha valaki azt mondja, hogy tudja és érti, hogy mi a bűn, és, hogy mi az, ami helytelen és hamis. No, most ha mi ezt értenénk, akkor nem tennénk. És ugyanígy mondhatom, hogy ha egy istentiszteleten ott vagyunk, és ugyanúgy megyünk el, mint ahogy jöttünk, akkor megint csak sötétségben vagyunk. Mert akkor nem hallottuk meg az Istent, és amíg Istent meg nem hallottuk, a magunk szava, a magunk elképzelése, az csak sötétség. Egyedül az Istené a jó! És mennyire mások lennének a gyülekezeteink, minden gyülekezet és minden hely. Ha a templomból, akik ott vannak, a mi kis országunkban, mindenki csak egy mondatot meghallana úgy, hogy azt én megvalósítom az életemben. Ugye, merem föltételezni, hogy ma délelőtt mindenki volt templomban, istentiszteleten. Nem? Tegye föl a kezét, aki volt? Hadd lássam! Óriási, köszönöm szépen! Igen, jó. Még én is eljutottam, mert nekünk nyolc órakor is van istentiszteletünk. És azt szeretném csak mondani, hogyha mi úgy jövünk el minden vasárnap az istentiszteletről, ahányan voltunk, hogy csak egy mondatot, ami elhangzott, és rám vonatkozott, egy mondatot megvalósítok. Egy mondatot komolyan veszek. Egy mondatban változom. S ez megtörténne minden vasárnap; olyan élet lenne a mi egyházunkban, de olyan csodálatos élet lenne! Dicsőítené minden az Istent. Boldogok lennénk, terhek nélkül, szabadon szárnyalna az életünk, nagy szeretet lenne a másik ember felé. Munkahelyeinken föl tudnánk vidámítani az ott levő, kesergő és szomorú embereket. Családunkba óriási békesség költözne. Gyülekezetünk nemcsak számban, de lélekben is növekedne, nem annyi szomorú ember ülne ott, hanem csupa vidám és boldog ember ülne ott a templomokban. A munkákra, a feladatokra nem keresgélni kellene, hogy van-e valaki, aki elvégzi, hanem arra lenne szükség, hogy beosztjuk: testvér, magára már csak 2017. március 4-én kerül sor, mert már addig be vannak osztva a szolgálók; nyugalom! De hát ehhez a világosság kell. Az Isten világossága, hogy behatoljon a mi szívünkbe. Mert arról beszélünk, hogy önmagunkban nincsen világosságunk! És pontosan azért van Isten népe, és azért van gyülekezet, hogy ezt a világosságot megkapjuk az Istentől. Hogy lássuk magunkat, a helyzetünket, hogy elveszettek vagyunk!

Ugye, biztos ismerik azt a kis történetet, hogy megy az egyszeri ember a templomba a feleségével, és hallja az igehirdetést, és akkor azt mondja, odasúgja neki, hogy: asszony, ha ez igaz, akkor én elvesztem! Bólogat az asszony, folyik tovább az igehirdetés, földerül az egyszeri ember arca; odasúgja: asszony, ha ez igaz, akkor megmenekültem! És ilyen egyszerűen össze lehet foglalni mindent, ha ez igaz, akkor elvesztem, ha ez igaz, folytatásképpen, akkor megmenekültem! Ha észreveszem, hogy mi az én bűnöm, és a bűn az, amit az Isten megítél, a bűn az, ami megkötöz, a bűn az, ami miatt célt tévesztek. A bűn az, ami miatt nem tudom tenni azt, ami helyes és az Isten akarata szerint való lenne. A bűn az, ami miatt én el fogok veszni, és tönkre teszem az életemet, de az örök jövendőmet is. Ha ezt észreveszi az ember, akkor hatalmas lesz a Szabadító, de addig nem lesz hatalmas a Szabadító. De így hatalmas lesz, és ha kiáltok a szabadításért, akkor fogok is kapni szabadulást! És az Isten elkezdi a munkáját, beárad a világosság az életünkbe.

Kedves Testvérek! Az Úr a világosság, és az előadásom negyed részénél meg kell szakítanom, mert az időm lejárt. Hadd mondjam még azt el, hogy egyszer egy helyen, egy mulatságot rendeztek egy akkora teremben, mint mondjuk ez, és égett a lámpa. Csodálatos kivilágítás volt, végig a termen, nemcsak középen voltak égők, oldalt rengeteg égő. Folyt az alkalom, nyüzsgés, minden, hatalmas fény. Lehúzták a redőnyöket, behúzták a függönyöket, folyt a mulatság. Micsoda pompás terem és micsoda pompás alkalom! Mulattak, mulattak, amíg el nem érkezett a hajnal, aztán jött a reggel. Aztán mondta valaki, hogy húzzuk szét a függönyöket! Széthúzták a függönyöket, fölhúzták a redőnyt, és beáradt a napsugár a terembe, és mintha azok az égők elhalványodtak volna, ami a teremben volt! Ugyanolyan volt, de a napfényhez képest, ami kívülről jött, semmi nem volt! Ilyen az, amit mi mondunk a magunk világosságáról, Testvérek. És lehet, hogy van világosságom, s emberileg tudok bölcselkedni, hogy én így választok, meg így döntök, meg ezért, mert az én emberi látásom szerint úgy, meg amúgy kellene tenni, meg azért én tudom a magam dolgait. És tényleg, sok mindenben tudjuk, ez igaz is, csak éppen a jézusi világossághoz képest semmi! Amíg nincs jézusi világosság, addig egy emberi világosság, és egy emberi bölcsesség az óriási. De mihelyt Jézus világossága beragyog az életbe, az semmivé lesz!

Nem, Testvérek, a napkeleti bölcsek is, akármennyire a kornak a bölcsei voltak, amikor Jézussal találkoztak, tudtak leborulni, s a maguk bölcsessége semmivé lett, ezt is jelenti ez. És az orgonista testvérünk melletti szomszéd gyülekezetben, az első évben, amikor odakerültem, az egyik ötéves gyerek ezt a verset szavalta. Pici, négysoros vers, az a címe, hogy:

Bölcsek   és így hangzik, hogy:

Kelet mágusai igen bölcsek voltak,

Jézus jászolához örömmel indultak.

Ma is az a világ legbölcsebb embere,

Ki befogadja őt, s együtt örül vele.

Ezt a gyerek műsorba, majd, az András testvér úgyis fölvette, le lehet gépelni, négy sorocska; el lehet szavalni, óriási üzenete van! Akármilyen kis gyerekvers, nagyobb igazság, mint egy Isten nélküli, akármilyen vers, most nem akarok mondani híres, vagy hírhedt költőt például erre. De a bölcsek is leborultak, mert a nagyobb világosság beáradt az életükbe. Ha nem árad be a nagyobb világosság, nem borulnak le! Tehát van emberi bölcsesség, és az tényleg bölcsesség, és tényleg azzal sok mindent el lehet érni, és lehet abban nem csupán hamis bölcsesség, nem rossz döntés, nem arról beszélünk, hogy ami az emberi bölcsesség az hamis, és arra nincsen szükség és az emberi tudásra nincsen szükség. Nem, nem, nem; van emberi világosság. Az lehet nagyobb, de lehet hamis fény is. De amikor Jézus világossága beárad, akkor ahhoz képest kevés és kicsi. És Istennek egy egyszerű gyermeke, ha hívő, bölcsebben tudja berendezni az életét, mint egy nagy bölcs tudós, ha nem hívő. Persze, ennek a kettőnek nem kell ellentétben lennie, mert egy bölcs tudós is lehet hívő ember. Ahogy tudjuk, a történelemben, most az Egyesült Államokban épp volt egy vizsgálat, egy ilyen közvélemény kutatás, és a tudósok 45 %-a azt mondta, hogy Jézusban hívő, nem csak Istenben hívő! 45 % mondta, hogy Jézusban hívő ember. Hát az csodálatos arány. Itt biztos kisebb lenne, de majd növekszik! No most, ezt kell tehát látnunk, Testvérek, hogy nekünk Jézus világosságára van szükségünk, aki azt mondta, hogy itt vagyok, és Én vagyok a világ világossága; tehát a világ nélkülem sötétségben van! Ezzel azt is mondja, a világ számára Én vagyok a világosság, mondja az Úr. Aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága! Olyan világosság, ami életet ad. Ami örök életet ad, olyan világosságra van szüksége az embernek és van szükségünk nekünk is; minden embernek. És éppen ezért, szükség van a mi életünkben arra, hogy Jézus világossága beragyogja azt! Ez az Isten népének a többlete, ezért vagyunk. Nem azért, hogy akármilyen szép alkalmakat rendezzünk. Kellenek azok is, csak a lényeg ki ne maradjon, hogy Jézus áll a középpontban. Hogy őróla beszélünk, és őrá mutatunk; a Megváltóra! Hogy ha ez igaz: elveszett vagy, és ha valaki ezt megérti, fölragyog számára, hogy: de van neked is szabadulás, új kezdet, boldogság és örök élet! Ez az igazi világosság, amivel el akar vezetni bennünket, és sokszor, amikor mondjuk, hogy mi a helyes, és mi a jó, és nem tudják az emberek elfogadni, akkor meg is kell állni annak a tanításával, hogy mi a jó, hanem mellé kell tenni a szabadítás örömhírét, mert Jézus nélkül nem tudja elfogadni az ember azt sem, hogy mi a jó és mi a rossz. Mi az igaz és mi a hamis, mi a világosság és mi a sötétség. De ha Jézus tekintély lesz az életünkben, ha szeretjük őt, mert megváltott bennünket és új életet adott, akkor majd az ő szava is döntő lesz. Jézus kell, mint világosság, ahogy az első betlehemi éjszakában is eljött és világosság ragyogott föl, amikor az angyalok szózata hangzott: született néktek ma a Megváltó! S a legnagyobb világosság lett azoknak a pásztoroknak, mert elindultak és hittek annak a szónak: Menjünk el mind Betlehemig! S ott majd meglátjuk, és elmentek, maradék nélkül és valóban, látták, hogy a jel beteljesedett; ott van a jászolban Jézus.

S azért mondom el, mert nekem jubileumi évem ez a mostani, mert negyven éve találkoztam az élő Jézussal, negyedik gimnazista koromban. Fejszámolók kiszámolták már, hogy akkor 49-ben születtem, akkor pedig 17 és háromnegyed éves voltam. Középiskola végén találkoztam az Úrral, és engem a barátaim vittek el a hívő közösségbe, és én csak barátságból mentem el. S először csak azt éreztem, hogy milyen más ez a társaság, mint a többi. Hát, most hadd fogalmazzam így; hogy az Isten szeretete és a világossága járta át őket, mert ez egy hívő közösség volt. Milyen más ott? Jó ott lenni. Vajon, ha közénk bejön valaki, azt mondja, hogy de jó ezek között lenni, meg micsoda közösség, micsoda összetartás, micsoda barátság?! Vagy a családunkba, ha jön valaki, ezt mondja? Én azt tudtam ott mondani, és elkezdtem járni a barátság kedvéért, és egyszer csak meghallottam, amiről beszélnek, s megértettem, hogy nekem is szükségem van arra, hogy a saját irányításom, önző irányításom alól átadjam az életem irányítását Jézusnak. De hát az nem úgy megy ám, hogy én azt mondom, hogy én mostantól Jézusé leszek, mert, ha ő meg nem szólít és el nem hív, akkor ez nem fog menni.

S akkor hadd mondom el, hogy ott voltam én, negyedik gyerek vagyok a családban, és a többiek már kirepültek, ott voltam negyedik gimnazistaként egyedül. Már a karácsonynak minden hangulata odébb volt, 66-ban, nem is volt karácsonyfánk, semmi különösebb. Hát ez nem is egy igazi karácsony, szomorkodtam én ott magamban, mígnem édesanyám azt mondja, hogy mégis csak kellene néhány fenyőgally; menjél le, ott laktunk a belvárosban, menjél le, hozzál néhányat! Hát nekem semmi kedvem nem volt lemenni. Hát, ott a szomszédban nyirbálták a fa alját, mondom, adjanak már néhány ágacskát! Jó, áthoztam a szomszédtól, itt van. Megint bementem a szobámba, mert addigra már volt. Nem úgy van, mint ma, hogy eleve egy szobával kezdi a gyerek, hanem mivel a többi három már kirepült, azért volt egy szobám. És akkor megint bejön édesanyám, hogy hát kellene rá valami gyertya is. Szaladjál már le. Akkor, abban az időben nagyon sok árus volt. Hát, nincs kedvem leszaladni, hát előszedtem valami nagy kocsi gyertyát, itt vannak, ezek is gyertyák, jó lesz ez, tessék. Visszamentem a szobámba. Megint jön; jaj, de hát ezt nem tudom föltenni, azok a csipeszek, ami régen még, ugye ilyen csiptetős gyertya volt még, nem elektromos gyertya, mindenki tudja; az nem jó rá! Nem baj, megoldom! Körüldrótoztam, fölakasztottam rá, tessék, megint visszamentem a szobámba, és akkor megint jött, hogy, már hallottam a lépteit. Oda vagyok! Mit csinálok, nem tudom! Kellene megint valami. Vagy csillagszóró volt, vagy valami díszt akart rá. Hát, jól van, elmegyek. Ezt már nem tudtam, díszt csinálni a karácsonyfára, annyira ügyes nem vagyok. Lehetett volna. És lementem, de hát elkezdtem sétálni, és azért mondom el ezt az egészet, hogy Isten lekényszerített otthonról. Akkor irtó pipa voltam, hogy miért nem hagynak engem nyugton, de utólag tudom, Isten kényszerített le, hogy lemenjek otthonról, és amíg ott sétáltam, összetalálkoztam azzal a barátommal, akinek a gyülekezetébe elmentem néhányszor vele, és olyan jól éreztem magamat. Mosta az autójukat is, Wolksvagen bogár volt. És aztán beszélgettünk, azt mondja, most fogjuk a karácsonyt ünnepelni, nem akarsz-e följönni hozzánk? Mondom: Dehogynem, fölmegyek. Föl is mentem. És ahogy leültek ott, énekeltek egy éneket, imádkoztak, és az édesapja elkezdte olvasni a Lukács evangéliumát, és odaérkezett, hogy: született néktek ma a Megtartó. Ő semmi többet nem csinált, csak olvasta akkor a karácsonyi történetet. És abban a pillanatban, mintha egy áramütés ért volna, hogy ez csak nekem szól, egyenesen! Te azt akartad, azért imádkoztál, hogy legyen igazi karácsonyod, hogy most akkor, ma történt meg, megszületett a te Megváltód, itt van! És ezek suhantak át rajtam, ezt éreztem, amikor azt az igét fölolvasta: született néktek ma a Megtartó! Neked megszületett most a Megváltó, itt állok előtted. És amikor fölolvasták a karácsonyi történetet és véget ért és imádkoztak, elmondtam az első igazi imádságomat én is: Köszönöm Uram, hogy megszülettél énnekem, és énértem is, hogy nekem is Megváltóm vagy, a bűnökből Szabadítóm. Hiszem, hogy értem haltál meg. És én szeretnék neked élni és légy az életem Ura! És attól kezdve, meg nem bántam, és az Úr útján járok negyven esztendeje. S nem kellett engem noszogatni, hogy nézd, kisfiam, már fél tíz van, talán indulnál a templomba, gyere velünk, meg hát azért, ha nem is azért, de ha engem elkísérsz, legalább most havonta egyszer, vagy valami… Nem volt, hála az Úrnak! Tudom, hogy vannak, akik kimaradnak hosszú ideig, van ilyen is. De ez az Isten kegyelme volt, hogy én azóta is örömmel járom az ő útját, mert világosságot adott nekem. És ez a mi örömünk, ez a karácsonyi fény, ez az öröm, hogy megszületett a Megváltó. S amikor most az év elején ott voltam Izraelben, és a betlehemi mezőn jártam, másokkal együtt, és utána bementünk a születés templomába, akkor, már előtte elmondtam nekik a megtérésem történetét, hogy én karácsonykor tértem meg. És akkor azt mondták, hogy én olvassam föl a Bibliából most a karácsonyi történetet. S ott olvashattam föl, megrendülve és emlékezve mindezekre, hogy az Úr már ennyi ideje megtartott, hogy az Úr az, aki adja a világosságot, hogy a betlehemi mező éjszakájába fény ragyogott, ugyanúgy hisszük, hogy az ember életében fény ragyoghat fel ma is és most is. Mindig, amikor az élő Ige hangzik, a Krisztusról való bizonyságtétel hangzik; megláthatom, hogy hol vagyok. Ha nem tértem meg, megláthatom, ha így maradok, elveszek, és szükségem van a Megváltóra és fölragyog az ő dicsősége. Ha pedig az övé vagyok, azt látom meg az ő világosságában, hogy mi az a bűn, ami még lefele húzna, amit el kell hagyni, és amiben hozzá kell kiáltani szabadításért, mert csak ő tud megszabadítani! És akkor, ha ő megszabadít, akkor valósággal szabadok leszünk, s akkor világos az életünk, a tekintetünk, a szavunk, a bizonyságtételünk, a járásunk, minden. Nem lesz sötét és kacskaringós út és kacskaringós beszéd; hogy én így, meg úgy gondoltam, hanem lesz az egyenes.

És még arról beszélnék, de eltelt az időnk, hogy mit is jelent ez az egyenes, világos beszéd. És sok baja származik az embernek az egyenes beszédből, és az igaz beszédből. De megint visszatekintve, és hosszútávon nézve, azt látja, hogy ez őrizte meg, ez tartotta meg, a hitben, a becsületben, a bajoktól megőrzött. Ezt majd egy következő alkalmon talán elmondhatjuk. Testvérek! Nincs nagyobb dolog, mint az Isten világossága. És ahol hangzik az Ige, ott világosságot ad az Isten, és kívánom, hogy hallgassák, hangozzék sokat az Isten Igéje; és lesz a legnagyobb emberi bölcsességnél is nagyobb világosságunk. Ámen.

*     *     *

Az előadás internetes változatának oldalai magnetofon felvétel alapján készültek.

Lektorálta: Sz. B.   *   Összeállította: G. A.

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 42
Heti: 246
Havi: 621
Össz.: 144 574

Látogatottság növelés
Oldal: Széll Bulcsú nyíregyházi igehirdetése
Garai András NET Misszió - © 2008 - 2017 - garainyh.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »