Igehirdetési előkészítő                                                       Lelkipásztor

Szentháromság ünnepe u. 8.                                             2003. augusztus 10.

Jn 8,37-45

 

 

A vasárnap témája: Isten sötétségből világosságra hív – Szeretet által Isten gyermekeivé!

 

A perikopa háttere

 

Igénk a Szentírás egyik legkeményebb párbeszédét tartalmazza.

Jézus a jeruzsálemi templomban szikrázó vitába keveredik a „zsidókkal”, akik ott a helyszínen halálra akarják kövezni…

János evangéliumának 7. és 8. fejezete összetartozik. Imádkozva, jegyzetelve olvassuk el lassan. A szöveg néha bonyolult és tömör.

Jézus, figyelve az Atya vezetésére, felmegy Jeruzsálembe a lombsátorünnepre.

Már a 7. fejezet elején érzékelhető a feszültség: Nem akart Júdeában tartózkodni, mivel a zsidók meg akarták ölni (1. v).

Testvéreinek megindokolja a felé irányuló harag egyik okát: „Engem gyűlöl (a világ), mert én arról tanúskodom, hogy a cselekedetei gonoszak” (7. v.).

 

Különös ez a hosszú, fájdalmas vita.

Jézus rendkívül határozott, kemény ellenfeleivel szemben. Szörnyű dolgokat vág vallási vezetők, teológusok fejéhez: ti őt (Istent, az Atyát) nem ismeritek (7,28); bűnötökben haltok meg (8,21); lentről származtok (8,23); ti atyátoktól, az ördögtől /aki gyilkos és hazug/ származtok (8,44); nem az Istentől valók vagytok (8,47);

A vita tartalmi háttere:

1.      Jézus megtörte a szombat törvényét (Betesdai gyógyítás, 5. fejezet).

2.      Teljes bizonyossággal Messiásnak és Isten fiának mondja magát: „ÉN VAGYOK”

      (ANI HU, EGO EIMI).

3.      Az „én vagyok” kompetenciával kijelenti, hogy ő a világ világossága és ő adja az élő vizet. Mindkét kinyilatkoztatás összefüggésben van a lombsátorünnep liturgiájával.

 

 

Jézus szereti „övéit”, népét, ezért érvel, bizonyít, vitatkozik, fenyeget. Tanít, gyógyít, csodákat tesz, és amikor saját népe, egyháza arcul üti, kitaszítja, életét adja Izraelért.

 

A két fejezetben olvasható vita a keresztyénség és a zsidóság egymással szembeni érveit is tartalmazza az első század végén. Nem véletlen, hogy János evangéliumában Jézus vitapartnerei a „zsidók”. Olvasunk főpapokról, írástudókról, farizeusokról és a népről is, de többször csak zsidóként említi az író a nem mindig szimpatikus ellenfeleket. Vannak, akik antiszemitizmussal vádolják az evangéliumot ezért, amivel nem értünk egyet.

Mindenesetre se vége, se hossza a Jézus elleni vádaknak:

-         félrevezeti a népet

-         tanulatlan

-         ördögtől megszállott

-         „samáriai”, ami annyit jelent, hogy megvetésre méltó és rosszabb a pogánynál

-         „galileai”, ők is lenézettek és a várakozások szerint a messiás nem származhat onnan

-         Jézusról tudható honnan jön, de a messiás ismeretlen helyről, váratlanul érkezik

 

 

 

 

Az apa bizonytalan?  - Jn 8, 37-45

 

Jézus az igazság szabadító erejéről és hatásáról szól, hallgatói viszont kikérik maguknak a „gyanúsítást”: Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgái senkinek (33. v.).

Ábrahám volt az, akit Isten megszólított és egy nép létrejöttét ígérte neki. Jézus hallgatói joggal tartották magukat a megszólított, kiválasztott, megáldott Ábrahám utódainak. Ők nem is lehetnek mások, mint akiknek biztosítva van életük az Örökkévalónál.

Jézus arra mutat rá, hogy a testi származástól és a kiválasztástól függetlenül, a késői utódok lehetnek bűntől megkötözött rabok, foglyok. A begőzölt öntudat hazugságra is ragadtatja az embert: soha nem voltunk szolgái senkinek.

És az egyiptomi vagy babiloni kirándulás…?

 

Jézus arra céloz, hogy a gyilkos szándék, a gyűlölet és Isten Felkentjének az elutasítása, lehazudása nem egyeztethető össze Ábrahám szellemiségével: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. De ti meg akartok engem ölni… Ábrahám ezt nem tette volna.

Mit tett Ábrahám? Figyelt az élő Úrra, engedte magát vezetni, nyitott volt az isteni irányításra, Isten új útjaira. Szelíden, örömmel fogadta a mennyei küldötteket. Ábrahám a hit, vagyis az Istennel való élő, személyes, bizodalmas kapcsolat embere volt.

Jézus Isten nyelvén szól (Miért nem értitek az én beszédemet? /43. v./ ), ha hallgatói Istentől származnának, érteniük kellene az ő beszédét.

 

Az ókori zsidó ember számára többet jelentett a fiúság valósága, mint amit jelent a mai korban. A fiú, a gyermek az, aki hasonlít az apjára, az apa akarata szerint él. A fiú - ellentétben a szolgával, aki elküldhető -, mindig otthon van, az atyai örökségben része van.

A fiú az apa reprezentánsa.

Jézus, mint mindig, a lényegre, a valóságra mutat rá: hallgatói gyűlölete, gyilkos szándéka és hazudozása arra utal, hogy nem Ábrahám és nem az Örökkévaló határozza meg életüket.

(Gyümölcseikről ismeritek meg őket.)

„Mi nem paráznaságból születtünk: egy atyánk van, az Isten.” (41.v.) Értsd Hós 1,2 összefüggésében.

 

„De amikor eljött az idő tejessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (Gal 4,4-5)

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. (Jn 1,12-13)

Isten fiává tehát nem a testi származás tesz minket, hanem a „felülről” való nemzetés, fogantatás és születés (Nikodémussal való párbeszéd - Jn 3).

 

Jézus isteni logikával és hatalommal mondja ki a végső szót: Ti atyátoktól, az ördögtől származtok!(44.v.)

Az ördög megneveztetik, és ezt gyűlöli a legjobban. Jézusban megjelent a Sátán méltó ellenfele.

A liberális bibliakritika felelőtlenül mitológiátlanítja a Szentírást, nem gondolva arra, hogy a gonosz egyik legfontosabb eszköze és célja a hazugság. Leghatékonyabban, mint a „világosság angyala” dolgozik. Luciferi szellem, mely büszke arra, hogy „fényt” hoz az embernek. Isten majma, plagizátor, akinek bedőlnek a „nagyon” vagy „agyon”-művelt írástudók.

Mennyire igaza van Luthernak, aki szajhának nevezte a meg nem tért értelmet, amely megcsal és becsap. Ismerjük az állatkerti esetet, amikor a zsiráf ketrece előtt az hangzik el, hogy ilyen állat pedig nincs. Sokan értelmükre, logikájukra építve állítják, hogy személyes gonosz pedig nincs. Ők csak tudják, hiszen belakmároztak az éden fájáról…

Tessék elhinni, hogy Lucifer felkészültebb teológus, mint bármely földi írástudó.

Az újszövetségi szent iratokban azért van annyi „örödögös” sztori, mert Jézus és tanítványai merték megnevezni a gonoszt és harcot indítottak ellene.

Természetesen a tudomány mai állása szerint árnyaltabban láthatjuk a lélektani jelenségeket, de a lényeg, a gonosz karaktere változatlan: hazug és gyilkos.

„Embergyilkos volt kezdettől fogva,… hazug, és a hazugság atyja.” Itt utal Jézus az édeni kísértésre, melyben a gonosz hazugsággal érte el az ember kiűzetését, halálát. Ezt a munkát azóta is végzi.

A hazugságot mindig vonzóan adja elő. Az ember szabadságára, méltóságára apellál, Istennel és az örök renddel szemben bizalmatlanságot ébreszt. Ez a bűn lényege.

Az ördög az igazságot, az alapvető tényeket kérdőjelezi meg, és okoz bizonytalanságot: „Valóban azt mondta az Isten?” Valóban szeret az Isten, valóban halálos játék az Isten nélküli élet, valóban megváltásra van szüksége az embernek? Valóban…?

 

Gondolatok az igehirdetéshez

 

Nehezen fogadjuk el az igénkben megnyilvánuló Jézus radikalizmusát, keménységét, igazságát.

Ma sokszor olyan Jézust hallunk hirdetni, aki irányítható, hajlítható, elfogad és úgy is hagy mindenkit amilyen, egy kicsit szenilis, mosolygós, de a lényeg, hogy mindig mindent megbocsát, nem szól bele az életünkbe, nem hív megtérésre, nem mond kemény szavakat, nem ijesztget ördöggel, kárhozattal. Hogy miért is halt meg a kereszten? Hát, mert az események elsodorták, meg hát nagyon szerette az embert…

Ez így kevés, megtévesztő, vagyis ördögi prédikáció.

 

 Igehirdetésünk nem merülhet ki az eredeti helyzetről való „elmélkedésben”, „meditációban” sem, ahogyan ez manapság divat. Jézus nem elmélkedésre küldte ki tanítványait, hanem arra, hogy hirdessék Isten Országának valóságát, erővel és hatalommal, Pál nem azt mondta Timóteusnak, hogy meditálj, hanem hirdesd az igét, állj elő vele bátran!

Hiszem, és tapasztalom, hogy Istennek ma is van szava, üzenete, diagnózisa és terápikus rehabilitációja az övéi felé.

Nem az a lényeg, hogy elmondjuk gondolatainkat, véleményünket (vagy másokét) az igéről, hanem az, hogy meghalljuk, mit üzen a Lélek a gyülekezetnek ma.

 

Először is szembesít engem, Jézus tanítványát saját életem hazugságaival, gyilkos indulataival. Lehet püspök a dédapám, lehet bekeretezett keresztelési, konfirmációi, esküvői, lelkészavatási bizonyítványom, lehet a cégtáblán, hogy ágostai hitvallású evangélikus és az, hogy ezért a hitért élek halok, ha szívem, indulataim, cselekedeteim elhomályosítják Isten országának ragyogását.

Jézus igéje azt hirdeti számunkra: vigyázz, lehet templomozó életed, lelkészi szolgálatod ördögi, vagyis hazug, célt tévesztett, öntörvényű.

 

Jézus a templomban, ünnepi gyülekezetnek mondja ki: a ti atyátok az ördög. Ebből a diagnózisból botrány keletkezett. Meg akarták az igehirdetőt ölni. Ez ma sincs másképp.

Azért van egyházunkban is annyi baj, bűn, betegség, tehetetlenség, mert nem akarunk megtérni, újat kezdeni. Nekünk ne beszéljenek arról, hogy fogságban vagyunk és soroljuk is azonnal az eredményeket, jó cselekedeteinket. A korabeli főpapok, írástudók, farizeusok elfogadhatatlannak, botrányosnak tartották Jézus isteni tekintélyét, súlyos ítéletét. Kifogásokat kerestek. A megtérni nem akaró ember rendkívül kreatív tud lenni. Ismerjük azt az érzést, amikor vizsgára kellene tanulni, és kitalálunk mindent, csakhogy ne keljen neki állni a munkának: ilyenkor rendezzük a régi iratainkat, elmaradt telefonjainkat, nassolunk, zuhanyozunk. Kompenzálunk.

 

Isten pedig ma is sötétségből világosságra hív minket. Terméketlen, egoista teologizálásból, üres vallásosságból az ő követésére.

Az ördög ma is bedobja hazug, megtévesztő gyilkos elméleteit.

Ma ez így hangzik: tolerancia, pluralizmus, szünkretizmus, liberalizmus, szabadság, önmegváltás, önmegvalósítás. Érezzük a kénkő szagát?!  Az ördög szépen fogalmaz, kívánatossá teszi portékáját, de amit ad az a halál!

 

Halld meg sötétben tapogatózó egyház: Jézus az igazi világosság, a világ világossága, és aki az övé, nem jár sötétségben. A mellébeszélések, üres vallásos fecsegések, fárasztó, erőtlen prédikációk miatt halálosan szomjas emberek örüljetek: mert, aki szomjazik, mehet Jézushoz inni, és élő víznek folyamai ömlenek majd belőle. Gyilkos indulatokba, elrontott kapcsolatokba, hazugságokba belefáradtak, halljátok Szabadítótok megtérésre hívó szavát: „az igazság megszabadít benneteket! …aki bűnt cselekszik, a bűn /rab/szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.”

 

Rabszolga akarsz lenni vagy szabad fiú?

Jézus ma – talán meglepetésszerűen - gyorsított eljárásban, apasági pert indított ügyedben.

Tudod-e, ki az apád?  Tudod-e milyen lélek lakozik benned?(Jn 4)

Ne fogadd el a megszokott ördögi védőbeszédet: „természetesen engem Isten teremtett, szüleim megkereszteltettek, és vallom evangélikus egyházunk tiszta és igaz tanítását és hozzá hűséggel ragaszkodom, és az én lelki atyám is Ábrahám, meg Jákób és az ő 12 fia, meg Pál és Péter az őskeresztyénekkel, meg az előreformátorok és persze a mi Lutherünk, de a pietisták és a felvilágosultak is, meg Albert Schweitzer, Teréz anya (ja, ő nem atya, hanem anya) és Bonhoeffer, Ámen”

Ez nagyon szép, de csak kívülről. A valóságban ki az apád, ki nemzett téged lelkileg, szellemileg és főleg ki mozgat, mi motivál, mi sugárzik belőled, ismered-e Jézust és főleg követed-e őt?

A mennyei laborban nincs hibaszázalék. A teszt nem téved.

 

Gyilkos indulat vagy imádat támad benned Jézus és az ő beszéde iránt?

Vigyázz ne öld meg magadban a Megváltót!

 

Isten halálos, megváltó, újjáteremtő szeretete által újra az ő gyermeke lehetsz!

Kész átvállalni, adoptálni téged.

 

 

Szeverényi János

 

*************************************************************

 

                                               BÚCSÚIGEHIRDETÉS

 

Elhangzott az Evangélikus Teológiai Akadémián, 1984. március 27-én.

Szeverényi János V. évf. hallg.

 

                                                                                                                  Textus: Ez 37: 1-14

                                                                                                                               1Kor 1: 18, 23

                                                                                                                               1Kor 2: 2

 

Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreim a Jézus Krisztusban!

 

 A választott népet alig érte nagyobb megrázkódtatás, mint a babiloni fogság. A nép javát deportálták, sokakat kivégeztek, mások elestek a harcokban, tömegek lettek járványok áldozatai. Sokan elmenekült néhányan pedig az üszkös romok között maradtak. Mindezek ellenére a zsidó embernek az volt a legfájdalmasabb élménye, hogy a templomot is lerombolták és megszűnt a kultuszi élet.

 - Gondoljunk a 137. Zsoltár mély fájdalmára! -  A Kebár folyó völgyében egy csoport sóhajtozott: „Elszáradtak csontjaink, a remény is elveszett”. Ilyen helyzetben szólotta Ezékiel próféta az Úr igéjét Izrael megújulásáról, újjáéledéséről. Ilyen helyzetben, aminél alig van mélyebb pont egy nép életében, hiszen, mint nép, mint állam is, megszűnt Izrael.

 Az Úr elragadja lélekben Ezékielt, és megmutatja neki azt a völgyet, ahol az elhívást is kapta a szolgálatra. Ez a völgy ebben a látomásban telis-teli van csontokkal. Ezeknek kell Ezékielnek prédikálnia, és a csontok megelevenednek.

 Ennek az igének fő mondanivalója nem az, hogy csont és halál állapotában van Izrael, hanem, hogy nincs olyan mélypont, ahonnan az Úr fel ne támaszthatna embert, népet, gyülekezetet. Isten keres egy Ezékielt. Ezt Ezékiel úgy fejezi ki, hogy „megragadott az Úr”. Károli így fordította: „Lett rajtam az Úrnak keze”. Rátette az Úr a kezét. Úgy gondolom, hogy sokan mi is átéltük ezt az érzést, hogy az Úr ránk tette a kezét. Sokan úgy képzelik, hogy az újjáéledés egy kegyes álom csupán, hiszen a valóságban élünk, egy olyan világban, ahol az egyház valóságos ébredéséről, megelevenedéséről alig lehet szó. Mások az ige tartalma ellen hadakoznak, hiszen nem vagyunk mi csontok. Közöttünk is sok pozitív erő hat, nem beszélve arról, hogy Isten is munkálkodik. Az akkori Izraelben is lehettek kiemelkedő hívő emberek, akik nem mondtak le még az életről, a jövőről.

 Éppen azért, mert elbizonytalanodunk magunkban, ítéleteinkben és sokszor védjük magunkat, nem érezzük az újjáéledés szükségességét sem. Annak ellenére, hogy Ezékiel is ott volt a nép között és sokan mások is, akik jót akartak, láttak jövőt, az ige mégis azt mondja, az Úr azt mondja Ezékielnek, hogy az egész nép egy csonthalmaz, temető. Általános vélemény, általános ítélet.

 Mi is minden sejtünkkel tiltakozunk az ítélet ellen. Nagyon kényelmetlen és fájdalmas dolog. Pedig az ítélet nem más, mint a valóság kimondása. Máshol olvashatjuk, hogy „nincs egy igaz sem”, mi pedig sokszor kivételnek érezzük magunkat.

Olyan ez, mint amikor valaki letagadja saját fotóját: ez nem én vagyok, nem is hasonlít rám! Nagyon szánalmas dolog. A vámszedő imádsága is csupán ennyiből állt, hogy elfogadta a már meglévő valóságot, hogy ő bűnös, és megigazulva ment haza.

 Engem is elragadott az Úr, nem látomásban, valóságban egy völgybe, a Duna-Tisza völgyébe. A Kárpát-medencében is hangzik a sirató ének: „Elszáradtak csontjaink, a reményünk is elveszett”: s megmutatta az Úr a megöltek, a száműzöttek, a kitaszítottak, az öngyilkosok, a közömbösök tetemét. Láttam az üres templomot istentiszteleti időben, láttam meggyalázott templomot, amit már nem nyitnak ki. Megmutatta a templomok környékén a tömeget, a megkeresztelteket, akikért már nem mennek el, akikre nem nyitják rá az ajtót, esetleg csak egyházfenntartói járulékért, akiket már nem pásztorolnak. Láttam papot, hat istentisztelet után teljesen kimerülve, mert egy tucatnyi gyülekezetben nem akad szolgatárs, vagy nem akar találni. Láttam az alkoholista, a skizoid, a fajtalankodó, a karrierista, a besúgó papot, és láttam, hogy rohamosan fogyunk és temetünk, és temetünk.

 Öregedő egyház vagyunk.

 Az Úr megmutatta a másik tömeget is, akik nincsenek megkeresztelve, akik többen vannak, mint mi, a céltalanul bolyongók tömegét. Aludtam velük szénakazalban, pályaudvaron, ahol csizma ébresztett föl. Láttam őket, ahogyan görcsösen keresik a megfoghatatlan jót, ami mindig elmegy mellettük, vagy amit nem nyújt nekik senki. Láttam szédülni őket narkótól és ritmustól. Láttam lányt, aki közömbösen ölelte meg gyermekét, a hozzá hasonló ezrekkel együtt. Láttam a pokoli családi életeket, a tömött idegosztályokat és zárt osztályokat, ahol a folyosón alig férnek az ágyak. A sor végtelen, és ennek a sornak én is tagja vagyok, csont a csontok közül, de akire az Úr rátette a kezét.

Megkérdezte tőlem, ahogyan Ezékieltől is megkérdezte: emberfia, szerinted életre kelnek-e ezek a csontok? Az Úr tudja, hogy mik a lehetőségek, de arra volt kíváncsi, hogy Ezékiel szerint életre kelnek-e ezek a csontok. A felelet egészen döntő a valóság szempontjából, a jövő szempontjából. Ezékiel csak egy sóhajtásra volt képes: Uram, Uram, Te tudod!

 El kell hinnünk, hogy nélkülünk is van egyház. El kell hinnünk azt is, hogy Isten nélkülünk is megváltotta a világot. Ha Ő nem építi a házat, hiába erőlködünk. Milyen keservesen tanuljuk azt az igazságot, hogy átkozott az a férfi, aki emberben bízik, pedig már ötször megtért és nyolcszor újjászületett, de átkozott, legyen bármilyen nagyhatású igehirdető, ha Isten helyett emberben bízik. Meg kell tanulnunk, hogy nem az eszközök, nem az új énekeskönyv, nem a konferenciák adnak új életet, hanem az Élet Ura, aki esetleg minket is felhasználhat, és esetleg ránk is bízhat prófétai igét, ha el tudunk jutni idáig, hogy azt mondjuk: Uram Te tudod!

 A másik döntő pont ebben az igében, hogy Ezékiel prédikál is a csontoknak. Kívülről nevetséges és bolond dolog száraz csontoknak beszélni. Azt még el tudjuk képzelni, hogy Szent Ferenc prédikált az állatoknak, de élettelen csontokhoz beszélni! Bolondság! Legfeljebb a szél süvít a csontok felett. Ezékiel prédikációjára megelevenednek a csontok, újjáéled a halott Izrael. Döntő Ezékiel prédikációjában, hogy csak azt mondta, amit az Úr neki mondott. Nem az igéről beszélt szép gondolatokat, teológiai eszmefuttatásokat, hanem azt mondta, ami a látható valóság ellenére volt, ami nevetséges bolondság volt sokak előtt, de az Úr üzenete.

 Istennek naponként van üzenete számunkra, és sokszor hónapok is eltelnek, hogy nem érdekel és nem olvassuk el. Viszolygunk az ilyen jellegű igehirdetéstől, viszolygunk attól, amikor valaki, esetleg remegő torokkal ki mer állni és meri mondani, hogy belenyúlt az Élő Isten az életbe és nem kell elvesznie. Milyen furcsán hangzik ez egy vájt fülű teológusnak. Bármennyire is nem búcsú igehirdetésre készültem, nem tudok úgy elmenni közületek, hogy ne szóljak a gyakorlati megoldásról, amit az egyetlen gyakorlati megoldásnak érzek. Ez a Korinthusi levélbeli ige, a keresztről szóló ige, ami nem más, mint a bűnbocsánat evangéliuma.

Lehet, hogy kicsit patetikusan hangzik, de hadd kérjelek meg benneteket arra, hogy soha senkinek ne higgyetek, még magatoknak se, hogyha nem a Megfeszítettről szól az igehirdetés és a bizonyságtétel. Az igazán nagy, megtévesztő hazugságokat sohasem könnyű leleplezni. A nagy hazugság a „majdnem igazság”, ami tetszetős, megnyerő, csak épp a hangsúly kerül le a lényegről. Szó esik a lényegről is, hiszen az természetes, de azon már túl vagyunk. A sátán, ha egyáltalán hiszünk benne, hogy van, higgyük el, hogy sokkal intelligensebb, mint mi és nagyobb teológus nálunk. Jézus a hazugság atyjának nevezi. Nem olyanok ezek a hazugságok, hogy pl. nincs Isten, vagy nem fontos a kereszt igéje, sőt, szó van erről, de a lényegről elkerül a hangsúly –gondoljunk a vásári csodadoktorra, amikor kilép az emberek elé, minden hatásos, csillog-villog, nagy csinnadratta-, csak éppen a gyógyulás marad el. Meggyőződésem, hogy minden bajnak a gyökere, a személyes, a közösségi és az egyetemes bajok, problémák gyökere is az, hogy nem ismerjük fel a világ Gazdáját, nem vesszük komolyan, és nem vesszük komolyan azt sem, hogy a bajok megoldása csak nála kezdődhet. Nem úgy, hogy mi erőlködünk, kitalálunk, és csinálunk valamit, aztán utólag igazoltatjuk, megáldatjuk Vele. Barth Károly szerint ennél rafináltabb és súlyosabb ateizmus nem létezik. Bármennyire is menekülünk sokszor a valóságtól, szembe kell néznünk vele, éppen a gyógyulás érdekében. Az illatos balzsam legfeljebb tartósítja a bajt, de nem történik változás.

Ideje lenne szembenézni azzal a valós ténnyel, hogyha ez a folyamat nem változik –általánosságban beszélek- tíz év sem kell, és egészen nyomasztó helyzetbe kerülünk. Nem lehet tagadni a lelkészhiányt, nem lehet tagadni azt, hogy gyülekezeteket vonnak egymás után össze. Nem lehet tagadni azt, hogy egyre kevesebb a szolga, a tanítvány és egyre kevesebb emberhez jutunk el. Ismerni kell a bajokat ahhoz, hogy gyógyíthatók legyünk.

 Nincs elsőbbsége a bűnbocsánat evangéliumának az életünkben. Bűn és tudatlanság összekeverni a bűnbocsánat evangéliumát minden más szent ajándékkal. Különösen nagy bűn egyenlővé tenni más ajándékokkal, nemcsak egymás elleni bűn, hanem a Megfeszített elleni bűn, mert van olyan, hogy Krisztus halála értelmetlenné válik emberek, egyházak számára. Jézus azt ígérte, hogy az egyház megmarad, a pokol kapui sem vesznek rajta diadalt, de tudjuk, hogy nagyon sok helyi egyház eltűnt, bibliai gyülekezetek sincsenek már sok helyen. Az élet egyetlen forrása –és ez nem vallásos közhely- a bűnbocsánat evangéliuma. Ettől egy millimétert sem szabad eltávolodni. „Eltakartuk arcunkat előle.” (Ézs 53)

Ma is botrány és ma is nagyon kényelmetlen a kereszt, a keresztre nézni és ennek a lényegét átérezni, nem meditálni róla, nem szemlélni és különösen nem siratni. Jézusnak megvolt már akkor is a felelete: „Jeruzsálem leányai, magatokon sírjatok!”

 El kell azt is mondanom ennek kapcsán, hogy engem is a bűnbocsánat evangéliuma emelt ki a testi, lelki és szellemi halálból. Ez nem érzelmi túlzás. Tizenkilenc évig éltem vallásos életet, legalább is külsőleg, mindennapos bibliaolvasással, családi körben imádkozással stb. Isten és követői egyre terhesebbek lettek számomra és egyre idegesítőbbek. S akkor megelégeltem és látszólag önállósítottam magam. Ezek után, nem csak az következett, amit ilyenkor el szoktak mondani: rettentő mélységek és egyéb dolgok. Nagyszerű élményekben volt részem, nagyon sok barátot találtam - talán igazabbakat, mint azóta - de rengeteg volt a félelem is és a céltalanság, bizonytalanság. Isten engedte, hogy annál a bizonyos vályúnál kössek ki én is, két kézzel ragadtam meg azt és tudatosan hallani sem akartam Istenről, sem hitről, sem egyházról. Virágzását élte a békéscsabai ifjúság, legfeljebb sajnáltam és nagyívben elkerültem őket minden hívás ellenére. Néha magamhoz tértem, ilyenkor felismertem mennyire értelmetlen és céltalan az emberi élet és valóban kívántam a halált. Mindent kihasználtam, ami egy picit is feledtette ezt az érzést. Nyugtatókkal aludtam úgy, hogy a rádiót is bekapcsoltam, mert egyedül voltam.

Ismerőseim akaratom ellenére betuszkoltak egy közösségbe és ami ezután következett, azt hiába próbálom megmagyarázni, a logika, az értelem számár felfoghatatlan, de valóság. Az Úr ráteszi az emberre a kezét, és amikor Ő ráteszi valakire kezét, akkor az illető nem kezd azonnal mosolyogni, hanem először elterül, de azután feltámad! Azért tette rám a kezét, hogy ezt másoknak is elmondjam. Azóta sok bukás, hitetlenség, mélypont volt és van, de tudom, hogy élet, ha van élet, akkor az a csak a bűnbocsánatban van. Ez az igazi öröm, a szabadulás öröme, bármennyire elfelejtjük sokszor, és nem vesszük komolyan. Ha egy ateista kezébe venné az Újszövetséget és „kívülről” olvasná, rájönne, mi ennek az egésznek a lényege, de mi, akik naponta olvassuk, sokszor nem értjük.

 Pál apostol ezért írja azt Korinthusba, hogy amikor elmegy hozzájuk, a sokféle kegyesség, teológia mellett és ellenére ő csak a Megfeszítettről akar nekik beszélni, mert tudja, hogy csak Benne van élet. Azért is különb és más a bűnbocsánat evangéliuma minden más isteni ajándéknál, adománynál, mert ez kivétel nélkül minden embernek szól. Ez az Isten akarata: minden ember üdvössége. Ennek hirdetése Jézus Krisztus parancsa. Ritkán parancsol, de a missziót parancsolta. Az ítéletkor Isten számon kéri tőlünk, mennyire vettük komolyan mi is, itt Budapesten öt év alatt a minden ember felé való mentő missziót. Természetesen, ha a megtérést, újjászületést nem követi automatikusan a szeretet gyakorlati megnyilvánulása, akkor az önmagában véve hazug és nincs jelentősége.

Nem régen hangzott el erről a helyről egy kérés, Jézus Krisztus kérte tőlünk: ne álljunk ellen! Tudom azt is, hogy miért hangzott el, egyszerűen azért, mert ellene állunk. Engedjük, hogy ránk tegye a kezét, vállaljuk a valóságot, a valóság pedig az, hogy igen száraz csontok vagyunk. Higgyünk abban, hogy Isten lehetőségei sokkal nagyobbak a mi lehetőségeinknél. Hiszem, hogy még ma mindnyájunk felé szól a kegyelem igéje.

Imádkozzunk!

 

******************************************************** 

 

 

Istennek mindenkivel terve van

 

 

A mi segítségünk az Úrtól van, aki teremtette a mennyet és a földet. Az Ő szent nevének, lényének legyen dicsőség és hálaadás most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.

 

Imádkozzuk együtt Luther imádságát a Lélek által!

 

Látod, Uram, üres edény vagyok. Arra vágyom, hogy valaki színültig töltsön. Uram, tölts fel hát!

      Gyenge vagyok a hitben, erősíts engem; hideg vagyok a szeretetben, melegíts meg engem! Melegíts meg és megmelegszem, hadd áradjon túl szeretetem mindenkire, aki közelemben van. Nincs biztos, erős hitem, időnként kételkedem is, nem is tudok Benned mindig maradéktalanul hinni. Ó, Uram, segíts rajtam, gyarapítsd hitemet, bizalmamat!

      Amim csak van, mindenem Benned van, Uram. Én szegény vagyok, Te gazdag vagy, és azért jöttél, hogy a szegényeken megkönyörülj. Én bűnös vagyok, Te igaz vagy. Itt nálam csak bűnök betegsége található, de Nálad van az igazság teljessége. Ezért Nálad maradok. Néked semmit adnom nem kell, Tőled mindent bátran elfogadhatok. Ámen.

 

Énekkel folytassuk:

 

Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus! Így száll imám most feléd. A lelkem oly csüggedt és fáradt, Jöjj szívembe, jöjj ma még!

Szívembe jöjj! Szívembe jöjj! Jöjj szívembe most, Úr Jézus! Ó jöjj ma még, lakója légy, Jöjj szívembe most, Úr Jézus!

Ó, jöjj szívembe, áldott Jézus! Segíts, a bűn terhe nyom, Hogy bátran álljak majd elődbe Amaz utolsó napon!

Szívembe jöjj! Szívembe jöjj! Jöjj szívembe most, Úr Jézus! Ó jöjj ma még, lakója légy, Jöjj szívembe most, Úr Jézus!

 

 

 

Az egyházzal

 

 

Ezt mondja az ÚR: Hol van anyátok válólevele, amellyel elküldtem őt? Van-e hitelezőm, akinek titeket eladtalak? Csak bűneitek miatt adtalak el, vétkeitek miatt küldtem el anyátokat! Miért nem volt ott senki, amikor hozzátok mentem? Miért nem válaszolt senki, amikor szólítottalak? Olyan rövid már a kezem, hogy nem tud megváltani? Nincs már annyi erőm, hogy megmentselek? Íme, dorgáló szavammal kiszárítom a tengert, pusztává teszem a folyókat! Bűzlenek a halak, mert nem lesz víz, és elpusztulnak a szomjúságtól. Feketébe öltöztetem az eget, és zsákruhát húzok rá.

        Az én Uram, az ÚR, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Az én Uram, az ÚR, megnyitotta fülemet. Én pedig nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg. Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. De az én Uram, az ÚR, megsegít engem, ezért nem maradok gyalázatban. Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem vallok szégyent. Közel van, aki igazságot ad nekem, ki mer perbe szállni velem?! Álljunk elő együtt! Ki az én vádlóm? Lépjen ide! Íme, az én Uram, az ÚR, megsegít engem, ki mer bűnösnek mondani?

Ézs 50,1-9a

Oldal: Szeverényi János igehirdetései 3. rész
Garai András NET Misszió - © 2008 - 2024 - garainyh.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat