Hangfelvétel alapján utólag leírt igehirdetés

3. rész

ADÁMI LÁSZLÓ * Ádventi igehirdetés-sorozat * SZERDA

Jn 1,12–13

„Akik pedig befogadták, … Istentől születtek”

 

„Az ÚRé a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók.” (Olvasd: Zsolt 24)

Imádkozzunk!

Úristen, mindnyájan a tieid vagyunk. A magad számára teremtettél. A te Fiad által és őérte teremtettél mindegyikünket, mint ahogy mindent. Hadd ébredjen ennek tudatára mindenki közülünk.. Hadd eszméljünk föl abból a sötétségből, amelynek bűvölete alatt mi magunknak akarunk élni és a magunk útját követni; és ez nemhogy sehová nem vezet, hanem a veszedelemre vezet, a kárhozatra vezet, az örök gyötrelemre, tőled örökre elválasztva. Könyörülj rajtunk, hogy mindenki eszméljen föl ebből a sötétségből, elvakultságból, tudatlan öntudatosságból és figyeljen a szívünk rád. És megnyíljon mindegyikünk szíve Jézus Krisztus előtt, úgy, ahogy csak te tudod megnyitni bárkinek a szívét. Csak akkor nyithatja meg a szívét előtted valaki, hogy befogadja kegyelmedet, hogy befogadja Jézust, ha te magad nyitod meg azt a szívet: Úgy ér el igéd bennünket, úgy szembesít világosságoddal, úgy szembesít azzal, hogy ki vagy te, és kicsoda a te Fiad, az örök Ige, akit megváltónkká tettél, te, szabadításunk, üdvösségünk Istene. Köszönjük, hogy ezen az estén is egybe gyűjtöttél minket. Könyörülj rajtunk és oszlasd a fáradtságnak vagy álmosságnak minden hatását, rajtam is és mindnyájunkon. Áldd meg a botladozó emberi szót, és életet teremtő felséges igédet alázd belé az emberi szóba, te, aki elküldted Fiadat testben a mi megváltásunkra. Köszönjük, hogy megőriztél ma bennünket, az esős időben, a csúszós utakon is idesegítettél. Könyörgünk azokért, akik nem tudtak eljönni, könyörgünk azokért, akiket éppen ma baj ért: lábtörés, vagy más betegség, veszedelem, baleset. Hadd tudjanak hozzád fordulni a kínból is, és hadd leljék meg vigasztalásodat és békességedet Jézus Krisztusban. Köszönjük, hogy te mindennel magadhoz akarsz szorítani bennünket, hogy az örök életre eljegyezve, atyai szeretetedbe beleölelve, éljünk gyermekeidként, Jézus Krisztus által. Köszönjük, hogy ezért van ez a ma esti alkalom is. Ámen.

 

Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12–13)

 

„Az ember gyarló testébe öltözött az örök Ige.” Luther egyik szép énekének ez a sora adja az egész ádventi igehirdetés-sorozat címét. És ahogy haladunk előre János evangéliumának a prológusában, – de rögtön kijavítom magamat: az evangéliumnak a János szerint leírt formája prológusában –, úgy következtek sorra ezek, az igéből kiemelt sorok, mint témák: „Kezdetben volt az Ige, minden általa lett.” Aztán tegnap: „A világosság a sötétségben fénylik, és övéi nem fogadták be őt.” Így érkezünk ma ahhoz, ami szétrepesztheti az örömtől a szívünket, ha már belekóstoltunk, ha már ismerjük: „Akik befogadták, Istentől születtek.”

Az alapvető és általános helyzet, hogy a világosság, az örök Ige, aki által és akiért lettünk, általában nem kell az embereknek. Ilyen félelmetes a sötétség hatalma, igézete az ember fölött, az emberiség fölött, a bűnesettől fogva. Amikor sikerült rávennie a Sátánnak, az ősi kígyónak arra az embert, hogy „akarj önmagadból élni”! Nehogy már Isten mondja meg neked, hogy mi a jó, meg mi a rossz. Akard te magad meghatározni! Olyanok lesztek, mint az Isten (1Móz 3,5).  S milyen lett az ember ennek következtében? Éppenséggel nem olyan, mint az Isten, hanem olyan, mint aki az ember bűne által lett e világ fejedelme és e világ istene; és aki megvakítja a hitetlenek elméjét (vö. 2Kor 4,4), hogy egyszerűen ne tudja fölfogni az ember, kicsoda az Isten, és milyen az ő kegyelme, és hogy vár és hív vissza magához.             Jézus Krisztus azt mondja, és nem az elvetemült bűnözőknek, nem a rablógyilkosoknak mondja, hanem Izráel, a zsidó nép, a választott nép vallási vezetőinek mondja: Ti az ördög atyától valók vagytok (Jn 8,44). Nem kell ahhoz cégéres bűnösnek lenni, – e világ fogalmai szerint –, hogy Isten előtt ez legyen a minősítése az embernek: Mindegyikünknek ez az alapvető minősítése a bűn által: aki a bűnt cselekszi, az ördögtől van, – olvassuk erről János apostol első levelében (1Jn 3,8a). S ebbe zendül bele a szabadítás evangéliuma, hogy azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3,8a). Ő azért jött! Hát miért ragaszkodik az ember az ördög munkáihoz? Hát miért van ez a tragédia, hogy nem kell a világosság? Aki pedig eljött megmenteni az embert, életet adni; mert csak ő lehet számunkra élet és világosság, aki által és akiért teremtve lettünk, s akit elküldött az Atya, hogy megváltónk legyen.

Tegnap is idéztem az Úr Jézus tulajdon szavait, a János evangéliuma harmadik részéből, hogy az Atya nem azért küldte el őt, a Fiút, hogy elítélje a világot, hanem, hogy megmentessék a világ általa (17. vers). S aki hisz benne, az nem ítéltetik el, aki nem hisz, az már az ítélet alatt van, már elítéltetett (vö. Jn 3,18). S ez az ítélet az, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak voltak (Jn 3,19). És mondtam arról is néhány szót tegnap, hogy a Sátán mennyire ügyesen jön, idézőjelben „segítségére” az embernek abban, hogy bezárkózzon, – inkább, mint hogy kinyitná a szívét –, bezárkózzon a sötétségbe Jézus elől. Vallásos és filozófiai fedezékek építéséhez hogy’ jön tudósoknak és egyszerű embereknek egyaránt – idézőjelben – a „segítségére” a Sátán. És az emberek mindent könnyebben bevesznek, mint az evangéliumot. Merthogy az evangélium, a megváltás evangéliuma leleplezi az embert, és lerontja az ember minden saját dicsekvését. Az ember pedig bűnös, Istentől elszakadt állapotában mániákusan vágyik a dicsőségre, hogy nekem legyen valamim, amit én fölmutathatok. Az én eszmém, az én igazam, az én vallásom, az én eredményem, az én sikerem, az én erőm, az elismerés, amitől én számítok valakinek valamit. Én, én, én. Ez a magunkba csavarodottság: ez a tragédia. S jön a világosság, hogy megvilágosítson, és megszabadítson, és akkor az embernek az önkéntelen reakciója, a Sátán mérgétől való rándulása az, hogy zárkózni, zárkózni a világosság elől! Ezt mondja az Úr Jézus így, hogy ti az ördög atyától valók vagytok (Jn 8,44): attól, aki embergyilkos és hazug. Szabad életet ígér az embernek, és gyilkosa. Megismerést ígér az embernek, titkokhoz való hozzáférést, misztikában, pogány gyökerű, démonikus meditációs technikákban, jóslatokban, mi mindenben! És hazugságával behálózza, sőt elfalazza az Isten igéjétől az embert; sötétzárkába zárja. Annyiszor iszonyú kényszerek alatt gyötrődnek emberek ennek a következtében azután. És hallja az evangéliumot, és nem tud hinni, mert falak zárják el; okoskodások és démonikus kényszerek zárják el a világosságtól. Ez az, amiről tegnap azt mondtam, hogy a sötétségben lidércfényeket vetít az ember elé az ördög. Mennyi formája van ennek!

Nemrég jelent meg itt az egyik újságban a gyógyító meditációról ez a propaganda, és nem messze van ide ez a meditációs központ: „Meditációban a figyelmünket a külvilágból a bensőbe irányítjuk, ahol rátalálunk a mindannyiunkat éltető energiaforrásra, a lelkünkre.” (Lásd: Nyíregyházi Napló, 2005. október 13.) Pontosan ez a bűn, hogy az ember önmagából akar élni, s ezzel ellenkezik az Istennel. „A meditáció technikája nagyon egyszerű; csöndes, nyugodt hely szükséges.” Nem az, hogy az Isten előtt elcsendesedj, – figyelitek –, és hallgass arra, amit ő mond, amit ő mond Krisztusban, ítélő és kegyelmező igéjével, nem, hanem „merülj el önmagadban”! Hát ott csak a sötétséget fogjuk megtalálni, lidércfényekkel, mondom újra. S aztán jön a technika ajánlása: „ellazult testhelyzetben figyelmünket a két szemöldök között és mögött elhelyezkedő hatodik csatrára, más néven harmadik szemre irányítjuk.” A hindu pogányságnak egy régi állítása ez. De ne feledjük, amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák, és nem az Istennek (1Kor 10,20). És minden pogány spiritualitás ebből a démoni forrásból származik. „Amikor elménk lecsendesedik, ráhangolódhatunk a bennünket éltető lélekenergiára.” Micsoda? Hol van az Isten, az élő Isten; a mindenható, az örökkévaló, a mindenek fölött való, a bíró: aki a maga számára teremtett, és így tart számon, és így kér számon? És kikerülhetetlen az ő ítélete! És ki fog ítélni? Az örök Ige, az értünk, megváltásunkért emberré lett Jézus, ő fog ítélni. Hiszen ahol az Atyával egylényegű isteni lényéről szól, ott mondja ezt is: az Atya az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. És aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte (Jn 5,22–23). Idéztem az Úr Jézusnak ezt a szavát is már az előző estéken. Így van, Jézus feltétlen igénnyel szól, és értünk szól feltétlen igénnyel. És az ő szava, – neki, aki az Isten szava egész lényében, neki –, a beszéde, ahogy elér bennünket írott és hirdetett emberi szóban, az tárja föl a valós helyzetet, értünk.

Mondtam azt, hogy kellemetlen, kényelmetlen a világosság, ahol az emberről megmutatkozik minden, amit inkább takargatott volna. Sötétségben nem látszik a piszok, a szenny, a rongy; hát a világosságban lelepleződik minden. De ne meneküljünk a világosság elől, mint ahogy az általános az embervilágban! És az ördög bűvölete, meg a másik, amit mondtam, a műfény: siker, elismerés, élvezet, kényelem, eredmény, – amikkel mindent elkövet a Sátán azért, hogy elzárja az embert az Istentől, – ne engedjük, hogy elfalazzon ezekkel bennünket!

Amikor szólít az Isten szava, az örök Ige, Jézus; amikor zörget, azzal az igével, amire ma figyelhetünk, a János evangéliuma első rész 12., 13. verseiből, olyan megrendítő párhuzam a Jelenések könyve 3. rész 20. verse. S ott különösen az a megrendítő, hogy az ellanyhult gyülekezetnek, az álkeresztyén gyülekezetnek üzeni Jézus: Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek. Ha valaki meghallja a hangomat. – Értitek?  Az ellanyhult gyülekezet, amely már csak hivalkodik és mutogatja magát, és hivatkozik Jézusra, de semmi köze hozzá.  – Ha valaki meghallja a hangomat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem (Jel 3,20). Közösségbe lép ő velem itt, múló mindennapjaimban, és ígéri, hogy vele közösségben leszek az örökkévalóságban az Atyánál, mint Isten gyermeke. Az egyszülött Fiúért kegyelembe fogadott gyermek.

Akik befogadták őt, kevesen vannak, kicsiny nyáj mindig. De azokról azt állapítja meg a ma előttünk lévő és köztünk hangzó ige, hogy Istentől születtek. A többség inkább menekül és bújik fedezékekbe a világosság elől. Jaj, te ne tedd! Se vallásos önigazság mögé, se egyebek mögé, amikkel elvonod és eltereled a figyelmedet, s próbálod elhallgattatni a lelkiismereted háborgását. Látjátok, Isten nem meditáción keresztül keres, ő mindig a lelkiismeretünkön keresztül keres, ott szólít meg. Az ajtón keresztül közelít, az ajtón akar bejönni, nem hátulról besurranni és megcsalni bennünket, mint a Sátán. A szívünk ajtaján, a lelkiismeretünkben keres, és úgy akar bejönni. Befogadtad-e már? Befogadtad-e már az Igét, Jézust? Annak, ha ez megtörtént, mindig története van.

Nem véletlenül mondtam így, hogy ha megtörtént. Az térben és időben történik meg, hogy egyszer csak megnyílik egy szív az Úr előtt. Nem egy kaptafára történik, mindenkinél más és más a történet, de a lényege azonos: Befogadta Jézust, már nem zárja ki, már nem zárkózik előle. Befogadta. És aki befogadta őt, az éli át, hogy ő valóban fölszabadít a bűnöm terhe alól, a lelkiismeretnek a félelmetes szorongása alól, ami azért van, mert az Isten ítélete ott van fölöttünk. Az Isten a haragját nyilatkoztatja ki az emberek minden istentelensége és hamissága ellen, mellyel föltartóztatják az ő igazságát (Róm 1,18). És csak, ha bocsánatot nyerek a hamisságomra, csak, ha Jézust befogadom úgy, mint akiben fölragyogott az Isten bocsánata; csak akkor szabadulhatok fel ez alól a teher, nyomás, szorítás alól az Isten szabad szívű gyermekévé.  Akik befogadták őt, – újra mondom –, ez mindig történet!

Ezt a kérdést, hogy befogadtad-e Jézus Krisztust, az örök Igét, az Isten Fiát, a te megváltódat; ezt nem lehet elintézni azzal, hogy „hát én mindig hittem”. Meg a szüleim is, meg a nagyszüleim is mindig jártak templomba. Ki lehet mutatni itt Nyíregyházán, a templomépítő ősöket; kinek, mikor, hogyan vettek részt elődei a gyülekezet életében. Lehet, hogy élő hitből fakadóan, nemcsak vallási hagyomány őrzéséből. Tényleg lehet, hogy élő hitből fakadóan. De ha a szüleidnek, vagy dédszüleidnek volt élő hite, az téged még nem tesz az Isten gyermekévé. Ezt szoktuk olyan egyszerűen mondani, hogy Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei! Nem elég tudni Jézusról és elvileg hinni a helyes tanítást, az még nem jelenti azt, hogy a tiéd a bűnbocsánat és az üdvösség, őbenne, Krisztusban! Furcsa példát mondok: Lehet tudni arról, hogy ötszáz darab húszezer forintos, az tízmillió forint. Lehet ismerni, hogy milyen a húszezer forintos, lehet még közel is lenni egy ilyen köteghez; én még ilyet nem láttam… Ennek a gyülekezetnek is nagyot használna egy ilyen köteg adomány, az biztos. Én még nem láttam ennyit. Lehet tudni róla, hogy, hogy néz ki, valódi bankók, tényleg annyi, annyi. De mit ér az egész, ha nem az enyém! Akkor nem használhatom, akkor nem élhetek vele. Furcsa példának tűnik, ugye? De épp ez a furcsa példa segítsen a furcsaságával, annak a meggondolására, hogy lehet tudni, hogy milyen a Biblia, lehet olvasni naponként, lehet templomba járni egy életen keresztül, tudni tanításként a megváltást, közel lenni mindezekhez; de mit ér az egész, ha nem az enyém? Ha nem kaptam meg, és nem vehettem át! Csak ajándékba lehet megkapni, és úgy lehet átvenni. De jó, ha valakivel azok közül is, akik évtizedeken keresztül jártak mindig a templomba, hallgatták, hallgatták, de nem volt az övék még, egyszer csak megtörténik, hogy enyém lett!

Isten ma elém hozta az egyik dánszentmiklósi nénit, ezekben a napokban lesz hat éve, hogy temetnünk kellett őt. Oszlopos tagja volt mindig annak a kicsiny gyülekezetnek. A faluban a gazdag családok közé számított az ő családjuk, úgy nevezték a férjét, hogy az „almakirály”. Rendes életet éltek; kemény, kritikus hajlama volt ennek a néninek, de izgatta az igazság. S az a jó, hogy nemcsak elméletileg, hanem a lelkiismeretében. S egyszer aztán Isten munkája elhatolt a szívéig. Emlékszem egy igehirdetésemre, Lukács evangéliuma 24. része végéről, ahol az Úr Jézus elmondja, tanítványai értelmét megnyitva, hogy így van megírva, ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, így megdicsőülnie és így hirdetni az ő nevében a megtérést és bűnbocsánatot minden népek között (46–47. vers). A kicsi dánszentmiklósi gyülekezetben, amikor erről az igéről szolgáltam, én úgy éreztem azt a szolgálatomat, hogy olyan erőtlen. Mintha leesnének a szavaim másfél méterre előttem, és nem jut hozzájuk, akik ott ülnek egy kicsi gyülekezeti teremben… Én így éreztem azt a szolgálatot… Mit ért ez? Mondtam én, mondtam én, de olyan erőtlennek éreztem. Vagyok ezzel így máskor is. Tegnap este is, én így éreztem: Mondtam, annyi mindent elmondtam az igéből, de valahol mintha a fék be lett volna húzva… S amikor bennem ott volt, – visszaemlékezve arra az igehirdetésre –, a következő napokban a szomorúság, hogy Uram, hát, mondtam, de mintha leestek volna a szavak másfél méterre előttem, ez a néni meg elkezdett arról beszélni, hogy neki mit jelentett az, amit abban az igehirdetésben hallott. Nohát ez az, amiben beteljesedik a ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget, szeretetedért és hűségedért (Zsolt 115,1)! És az ige elkezdett benne munkálkodni. S aztán ez a Marika néni egyszer csak kimondta, – az imádságaiban is érződött már az élet, s egyszer csak kimondta –, hogy „én fiatal lánykoromtól mindig jártam az egyházba, meg a diakonisszákhoz is, – Írsán nevelkedett –, de meg kellett öregednem ahhoz, hogy Jézus Krisztus személyes Megváltóm legyen”.

Ha már azt emlegettem, hogy hat évvel ezelőtt kellett ezt a nénikénket ott eltemetnünk, másik hat évvel ezelőtti történet is eszembe jut. Amikor csak az utolsó két estén tudott jelen lenni valaki az evangélizáción, egy olyan fiatalember, aki tisztelte, becsülte az Isten igéjét, hívőnek tartották őt, ő is próbálta ezt elfogadni magára nézve, de tele volt bizonytalansággal belül, kínzó gyötrelmekkel, kényszeres gondolatokkal és érzésekkel. Ő nem ismerte az igehirdetőt, az igehirdető se’ őt, de átélte, – s aztán jelentkezett beszélgetésre –, hogy valóban Jézus beszélt. S ebből lett aztán az, hogy ne elvi hite legyen, – elvileg jó evangéliumi hite, de belül bizonytalanság és megoldatlanság –, hanem valódi hite legyen! Hát megnyílt a szíve Jézus Krisztus előtt, mert megszületett a döntés, amit az Úr munkált. Mert amikor valaki megnyithatja a szívét, az mindig úgy történik, mint Lídiánál történt Filippiben, hogy az Úr megnyitotta a szívét (ApCsel 16,14).  Azért nyithattam meg a szívemet. Velem is így történt valamikor. Sokszor az ember, amikor ez megtörténik, még fel se fogja, de hasonló ez egy kicsit ahhoz, hogy melyikünk fogta fel a saját megszületését erre a világra?! Az élet azonban megmutatkozik. Vannak életjelei, növekedik, táplálékra van szüksége, tudatosodik, és szüksége van arra is, hogy tudatosítsák benne: igen, te ekkor meg ekkor, így és így, itt és itt születtél. Szüksége van az újonnan született, hitre jutott embernek is arra, hogy tudatosítsák benne: igen, megtörtént veled!

Megint egy történet, ez sokkal közelebb van időben hozzánk. Még nincs két éve, nem jött a nagykállói bibliaórára más, csak egy valaki akkor. Hát Isten vele készítette el a beszélgetést. Ebből lett aztán az, hogy megérlelődött benne a bűnvallás készsége. De nem tudta szóban elmondani, hát leírta a bűnvallását. S így adta ki magát; az Úr iránt meghozott döntés volt ez, ahogy kiadta magát a bűnvallásában, és én meg tanúja lehettem. És mint tanú, hirdethettem neki Jézus Krisztus nevében a bűnei bocsánatát minden bűnére; s mondhattam, ahogy én elégettem azt a bűnvalló írást, úgy el vannak törölve a bűnei Isten színe előtt. Nem azért, mert én mondom, hanem, mert Jézus Krisztus valóban megváltotta őt. S az Úr Jézus véréért van bűnbocsánat mindazoknak, akik megnyitják a szívüket előtte, neki is. Egy következő alkalommal többen voltunk a bibliaórán; imaközösséggel zárult. Egy egyszerű, idős hívő néni megszólal utána, mondja nekem: „Tiszteletes úr, az Ica megtért, hallom az imádságából”. Észrevette az élő az életjeleket. De szükség van az ilyen tudatosításra, amikor a hívő testvér is visszajelez. Az Isten családjában örülnek minden új születésnek, amikor valaki az Istentől születik. Akik befogadták őt, Jézust, akik hisznek az ő nevében, nemcsak felőle hisznek valamit...

Jó pár évvel ezelőtt, egy piliscsabai családos csendeshéten, egy tési asszonynak ezekben a mondatokban készítette el Isten a döntés óráját, hogy „csak az Úr Jézus felől hiszel valamit, vagy benne hiszel”? S aztán éjféltájban kereste – az utolsó éjszakán – azt, aki lelkigondozóként mellé állhat. S ott talált még minket, három szolgáló testvért, beszélgetésben. S akire Isten különösen rábízta a személyes lelkigondozást, arra hagyhattuk. És átment a halálból az életbe! Átment a sötétségből a világosságba! És már nemcsak Jézus felől valamilyen hite volt, hanem az Úr Jézusban való személyes hite. Így olvassuk itt: akik hisznek az ő nevében. Mit is jelent Jézus neve? Azért kellett ezt a nevet kapnia, mert ő szabadítja meg népét annak bűneiből (Mt 1,21). Benne, mint szabadítóban, az ő lényében, az ő szeretetében, s az ő bűneimet kiengesztelő drága vérében való hitem személyes hit. Újra mondom, ennek mindig története van. Ezért kell így rákérdezni: befogadtad-e már Jézus Krisztust?

Testi születés nem visz az Isten országába! Külön kihangsúlyozza itt János, és aztán majd az evangélium harmadik fejezetében az Úr Jézus tulajdon szavaiként olvashatjuk: Ami testtől született, test az, ami Lélektől született, az lélek. Ne csodáld, hogy ezt mondtam neked, szükség néktek újonnan születnetek (Jn 3,6–7). Isten gyermekei azok, akik nem testi származás révén, – mert hát, ők is, mondjuk, Ábrahámtól származtak, vagy a mi esetünkben, jó, komoly evangélikus elődöktől, vagy hívő elődöktől származtak –, nem, nem ezáltal lesznek Isten gyermekei! Nem vérből: nem az emberi származás visz Istenhez. Nem test akaratából, sem férfi akaratából: itt rámutat már arra is János apostol, hogy nem emberi hatások és módszerek... Jaj azoknak, akik csak egy emberi ráhatásra tértek meg, úgymond. Tragikomikus történet is van erre, amikor egy, az elveszettek sorsát szívén viselő lelkipásztor találkozik az árokban fetrengő részeg, ismerős férfival. Nem ismer rá rögtön, az meg elkezdi mondani, hogy: „De hát, tisztelendő úr, nem ismer meg! Hát maga térített meg engem!” S erre mondja szomorúan az Úrért égő szívű lelkipásztor: „Látszik, hogy csak én térítettem meg. Mert ha az Úr térítette volna meg, akkor most nem itt találkoznánk.” Nem emberi módszerekből, nem retorikából, nem hatásvadász dolgok alkalmazásából, soha nem ezekből születik az új élet; mindig csak Istentől! S azok Isten gyermekei, akik Istentől, Istenből, az ő Lelkétől születtek újonnan lelkükben. Így tértek meg, valóban az Atyához. Mint ahogy a tékozló fiú atyja mondja: Ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott (Lk 15,24). Isten gyermeke vagy-e már, valóban? A kérdést kikerülhetetlenné kell tennem, az én Uram megbízásából. Ne is próbálja hát senki kikerülni közülünk! Ámen.

 

Imádkozzunk!    

Istenünk! Hálát adunk, hogy te minket, az ördög atyától valókat vissza akarsz fogadni gyermekeiddé. Ezért küldted el szent Fiadat, az egyszülött Fiút, az örök Igét, Jézust. Elküldted, hogy megváltónk legyen; elküldted őt, hogy szabadítónk legyen! Elküldted őt, mint az igazi világosságot, hogy ne maradjunk rabok, a test kívánsága, a szemek kívánsága és a múlandó élet kérkedése bűvöletében, a Sátán hatalma alatt; hanem befogadva Jézust, mint Urunkat, gyermekeid legyünk. Köszönjük azokat, akik már a te gyermekeid. Mennyi és mennyi történet, különféle történetek! Rendes emberek meglátták bűnüket, és az Úr Jézust befogadva, gyermekeiddé lehettek. De ugyanez történhetett meg igéd ereje által rablógyilkosokkal és szörnyű, elvetemült emberekkel is. Milyen különös a te lelki néped, a te gyermekeidnek a közössége, akik Jézus Krisztusban felhatalmazást kaptak, szabadságot és kiváltságot, hogy gyermekeid legyenek. Könyörülj itt rajtunk, akik mindezt ma este is hallhattuk; hogy akik még nem lettek a te gyermekeiddé, hadd lehetnének azzá! Akik elhívást kaptak, már a keresztségüktől fogva, hogy gyermekeiddé legyenek, hadd lenne foganatossá bennük elhívó igéd, Jézus Krisztusban nekünk ajándékozott kegyelmed és igazságod. Te beszélj tovább mindegyikünkkel ezen az estén is, és te készítsd el a holnapot, irgalmadból. Te tudod, kik azok, akiket most keresel Jézus Krisztus világosságával, mindazok hadd jöhessenek a világosságra, hadd fogadhassák be Jézust, mint Urukat. Ámen. Mi Atyánk… Ámen.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete, és a Szentlélek közössége legyen mindnyájunkkal. Ámen.

 

                                

                                                                                              

 

Oldal: Adámi László igehirdetés sorozata 3. rész
Garai András NET Misszió - © 2008 - 2024 - garainyh.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat