Garai András NET Misszió

"Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón

Hangfelvétel alapján utólag leírt igehirdetés

4. rész:

ADÁMI LÁSZLÓ * Ádventi igehirdetés-sorozat * CSÜTÖRTÖK

Jn 1,14

„Az Ige testté lett, … láttuk az Ő dicsőségét, … telve kegyelemmel és igazsággal”

 

„Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!” (Olvasd: Zsolt 100)

Imádkozzunk!

Istenünk, irgalmas Atyánk! Hálaadással és szívünk ujjongásával hadd jöjjünk eléd mindnyájan, a te kegyelmedben való örömöt hadd ismerjék köztünk azok is, akik nem ismerték eddig még. Milyen drága dolog az, ha felszabadult szívvel, a bűneink terhe alól felszabadult szívvel dicsőíthetünk téged s adhatunk hálát neked, mert megízleltük jóságodat, és miénk lett kegyelmed Jézus Krisztusban. Rajta kívül kárhoztató ítéleted lehetne csak a miénk, de Krisztusban kegyelmeddel jössz felénk és ma is lehet kegyelmet találni előtted: kegyelmed ideje lehet ez az este is. Hadd érjen el Jézus Krisztus szava, a te örök Igédnek szava az emberi szón keresztül minél többeket úgy közöttünk, hogy megragadja és betöltse a szívüket, mindnyájunk szívét. Köszönjük, hogy estéről-estére egybegyűjtesz ezen a héten bennünket. Köszönjük, hogy ma is megőriztél; ismered útjainkat, ki merre járt, mit kellett intéznie, vagy hogy telt a napja, vagy hogy múlt el az idő fölötte. Talán terhelte aggodalom, szomorúság, betegség, nehezen bírt föltápászkodni is talán. Más meg erőben, egészségben élhette meg e napot. Köszönjük, hogy mind, akik itt vagyunk, a te vonzásodban jöhettünk. Te akarod, hogy igédet meghalljuk, te akarod, hogy Jézus Krisztust ismerjük, és ismertté tegyük mások előtt is. Te akarod, hogy kegyelmed öröme kiáradjon belőlünk, az az ujjongás, amiről ez a zsoltár is szólt. Az életünkből zendüljön ki, hogy te alkottál, nem magunk; s a te néped, a te legelődnek nyája vagyunk, mindazok, akiket a jó pásztor nyájába begyűjthettél már. És hallgathatunk hangjára, és ő ismer minket, és mi követhetjük őt. Hadd legyünk mind ilyenek, és hadd legyenek még minél többen ilyenek körülöttünk és szerte e világban. Hálát adva áldjuk nevedet, és valljuk meg, hogy jó vagy és örökkévaló a te kegyelmes szereteted, és a te hűséged, igazságod mindenkor megáll. Ámen.

 

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1,14)

 

Ma kiváltképpen erre az egyetlen mondatra figyelünk: És az Ige testté lett, és közöttünk sátorozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atyától való egyszülöttnek dicsőségét, telve kegyelemmel és valósággal (Jn 1,14). János apostol hallatlan személyesen vall ebben a mondatban. Személyes tanúja a testté lett Igének, a megváltó Krisztusnak, az Isten Fiának, a szabadítónak. Többes szám első személyben mondja ezt ugyanakkor mégis, mert minden egyes hívő, aki befogadta az Úr Jézust, és élő kapcsolatba került vele, az egyben tagjává válik az Isten gyermekei közösségének. Nem lehet elszigetelt hívőnek lenni! Azok sem elszigetelt hívők, akik az Úrért, az ő Lelkének vezetése és ösztönzése szerint elmentek úttalan-utakra és vitték a Krisztus evangéliumát oda, ahova addig nem jutott még el. És emberileg egymagukban mentek. De mindig úgy mentek, hogy valahol elhívta, valahol megerősítette őket az Isten. Testvéreknek a közösségében készítette el őket, és testvérek szívére helyezte őket, hogy értük imádkozzanak, hogy Isten adjon nyitott ajtót eléjük; és nyissa meg az ige ajtaját, hogy úgy hirdessék a Krisztus titkát, ahogyan azt kell. Szóval nincs elszigetelt keresztyénség, nincs magán keresztyénség. Mindez egyik vetülete annak, hogy nincs a Jézus Krisztussal való élő kapcsolat nélkül keresztyénség. Hát ez önmagában való ellentmondás lenne! Mégis, mennyiszer keresztyénségnek nevezik azt, aminek semmi köze a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztushoz, és hiányzik belőle az ő ismerete.

Elmondtam valamelyik este, nekem elszorul a szívem, ha emberek arról beszélnek, hogy ez vagy az nem felel meg az ő Jézus-képüknek. Amikor egy lelkész szájából hallom ezt, az borzasztó! Hát nem a mi Jézus-képünk, amit mi kialakítunk magunknak, válogatunk, hogy mi tetszik, mi nem, hát nem ez számít; hanem az, hogy kicsoda ő valójában, aki maga a valóság, és az örök Ige. És aki által, és akiért lettem én is; és életem értelme, hogy az életem élet legyen, az csak őbenne lett. Hát nem az számít, hogy én mit gondolok, hanem az számít, hogy megismertethesse velem magát ő, és én valóban befogadjam. Ne bújjak vallási meg filozófiai fedezékek mögé, meg a kábulatnak a fedezékei mögé.

Mi mindennel kábítják magukat az emberek, ezt is jó itt fölemlegetni; az eddigi estéken nem került ez még elő. Mennyiféle mámor van: mert nincs igazi öröm a kegyelem nélkül, hát pótszereket keres az ember mindenféle mámorban. És nemcsak alkoholmámor van, nemcsak szex mámor van, nemcsak kábítószerrel elért mámor van… Van munkamámor is, szerzési mámor is, elismerés-mámor, hogy nekem az kell, hogy engem elismerjenek, és mindent ez határoz meg… Pénzmámor igen, sokféle van, de egyik se’ elégíthet meg. A testté lett Ige az, aki, „hogy bűnös szívünk elérje, ő jött el a föld éjébe”, énekeltük az előbb. A testté lett Ige az, aki így szólít meg, így kiált bele hétköznapokba, vagy mint az egykori helyzetben, az ünnep nagy napjának a sokadalmába kiált bele: Ha valaki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyék! És ígéri: hogy aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből!  (Jn 7,37–38)  Mert meg fogja elégíteni az Isten szeretete, az Isten kegyelmes szeretete. És az Isten hűsége és valósága, ahogy mindezt kinyilatkoztatta, az ő egyszülött Fiában, Jézusban, aki az Istenből való Isten.

Mi láttuk, és bizonyságot teszünk róla, írja másutt is János (1Jn 1,2; 4,14). Mi láttuk, és együtt zengi ezzel Péter, a második levelében: Nem kieszelt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének (2Pt 1,16).  Szemtanúk, igen, ők közvetlen szemtanúk voltak. A testben megjelent Igének a közvetlen szemtanúi. De hát annyian mások is szemtanúk voltak akkor, és mégsem látták meg, hogy kicsoda Jézus. A hit látása kell ahhoz, az Úr Jézus előtt megnyíló, töredelemben előtte megnyíló szívnek az új látása: ami maga is ajándék. Azt kell, hogy lássam, kicsoda ő; az Ige, aki testté lett! Az örök Ige, és az örök jó. Ennek a mondatnak, ami címévé lett az egész sorozatnak: „Az ember gyarló testébe öltözött az örök Ige”, ma utána néztem egy német énekeskönyvben, hogy hogy is írta ezt Luther. És ott, a rím kedvéért, persze nem az ige, hanem a jó, a „Gut” szó áll, s így fejezi ki, hogy a mi szegény testünk és vérünk, az amibe beleöltözött az örök jó. Szegény testünkbe, vérünkbe öltözött be, azt öltötte magára az örök jó, az örök Ige, az Isten tulajdon szava: testté lett.

Miért kellett testté lennie? Hát ezt írja le János is fejezeteken keresztül, és különös módon megmutatva az utolsó napnak és éjszakának az eseményeit; az utolsó vacsora eseményeit, s aztán a szenvedésnek a részleteit, további részleteit, amit a másik három nem írt le még korábban. Tanúja volt mindennek, s aztán írja le, hogy sebei által hogy mutatta meg magát a feltámadott: feltámadott testének dicsőségében is magán hordozva a kereszt sebeit. És leírja, hogy mindezek azért írattak meg, – olvastam az első este is már –, mindezek azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében (Jn 20,31).

Miért lett testté az Ige? Azért, hogy mi az Isten gyermekei lehessünk! Elveszettekből, a bűn rabjaiból, az ördög atyától valókká züllöttekből az Isten gyermekei lehessünk. S a Zsidókhoz írt levél második fejezetében olyan szépségesen olvassuk ezt: Mivel a gyermekek test és vér részesei,  – vér és hús részesei–, ezért ő maga is hasonlatosképpen részesévé lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse – tönkreverje, érvénytelenítse – azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a halál félelme miatt egész életükben rabok voltak (14., 15. vers). Ezért kellett testté lennie. S hogy törhette meg az ördög hatalmát, igézetét? Úgy, hogy elfordította rólunk az Isten ítéletét! Merthogy az ember a sötétség hatalmában van, az a bűnnek önmagában hordott büntetése. És ennek is igazán az az oka, hogy Isten haragjával kénytelen felelni az ő szentségében az ember önzésére, énközpontúságára, arra, hogy mi a magunkéi akarunk lenni. Holott ő az élő Isten, örök Igéje, egyszülött Fia által a vele való kapcsolatra teremtett minket, és így tart számon, és így kér számon.

Az evangélium igazi megértéséhez, hogy miért kellett ember gyarló testébe öltöznie az örök Igének, miért lett testté az Ige, ennek megértéséhez csak onnét vezet az út, ahogy Pál apostol megmutatja ezt a Római levelében is: Mert Isten haragja nyilatkoztattatik ki a mennyből az emberek minden istentelensége és hamissága ellen, amellyel feltartóztatják az igazságot (Róm 1,18). Figyeljétek meg, tanulmányozzátok alázatos szívvel a Római levélnek az elejét! Megzendíti a hatalmas mondanivalót, az evangélium üzenetét, – hisz azért írta az egészet Pál –, megmondja, hogy nem szégyellem az evangéliumot, mert Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére; mert az Isten igazsága nyilatkoztattatik ki abban, hitből hitbe (Róm 1,16–17). És a kifejtésbe – rögtön ezután – azzal kezd bele, hogy Isten ugyanis a haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden istentelensége és hamissága ellen. Miért kellett az Igének testté lennie? Ezért! A Galáciai levelében így is ír erről Pál apostol, hogy amikor eljött az idők teljesége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, a törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa (Gal 4,4–5).  Hogyan? Azt is leírja ott Pál: Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén értünk (Gal 3,13). És a Korinthusi második levelében meg így hív az Istennel való megbékélésre Pál apostol: Béküljetek meg az Istennel, mert az Isten azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi az Isten igazsága legyünk őbenne (2Kor 5,20–21). Rendbe jöhessünk az Istennel, helyreálljon a kapcsolatunk, úgy, hogy bocsánatot kapunk Jézus véréért, áldozatáért. Más út nincs az Istenhez, értse meg mindenki!

Én vagyok az út, az igazság és az élet, – mondja maga a testté lett Ige –, és senki sem megy az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14,6). S aki őhozzá jön, azt ő semmiképpen ki nem dobja (vö. Jn 6,37). Nem zavarja el, magához fogadja! És a megnyíló szív befogadhatja őt, úgy, ahogy erről többeknek a történetét is mondhattam tegnap este; s utaltam a magam történetére. Most újra rá kell, hogy kerüljön a hangsúly: az mindig történés, annak mindig története van, ha valaki befogadta az Úr Jézus Krisztust. És már nemcsak tud róla, hisz felőle valamit, hanem benne hisz: az ő nevében, az ő lényében, benne a megfeszítettben és feltámadottban. Luther írásaiból hallunk estéről estére, Luthernél is megvan a története annak, hogy vergődéséből hogy’ találhatott oda a kegyelmes Istenhez, mert megtaláltatta magát vele a kegyelmes Isten a Krisztusban. S aki így megtalálta, akinek Krisztus lett az életelemévé, hit által, annak nincsen immár semmi kárhoztatása. Miért? Megint a Római levélből, a 8. részből idézem: Ami lehetetlen volt a törvénynek, hogy tudniillik a mi életünket megreparálja; nem, a törvény, Isten törvénye csak elítélhet bennünket, nem tud javítani rajtunk –, ami lehetetlen volt a törvénynek, azt tette meg Isten, amikor elküldte Fiát a bűn testének hasonlatosságában, és a bűnért, és kárhoztatta a bűnt a testben (3. vers). Amit oly tömören mond ki János apostol, hogy az Ige testté lett, azt mondja ki ezekben az előbb idézett mondatokban annyira szabatosan, Pál apostol.

Az Isten Fia nem egy kirándulást tenni jött ebbe a világba, hanem a bűn következményeit hordozó létünkbe üresítette bele magát. Éspedig azért, hogy mint aki testvérünké lett, magára vegye a bűneinket Isten előtt. Hát erről prófétált már az Ézsaiás 53., és ezt visszhangozza Péter apostol első levelének a 2. része, azokban a mondatokban, hogy Ő nem tett bűnt, álnokság nem hagyta el a száját. S aztán majd folytatja: A mi bűneinket ő maga vitte fel testében a fára, hogy mi a bűnöknek meghalva, az igazságnak éljünk (22. és 24. vers). Az Ige testté lett, ezért! Közöttünk sátorozott, s az eredeti szó valóban ez, hogy „sátorozott”, kifejezi azt az ideiglenességet, azt a rövid időtartamot, amit itt a földön emberként töltött. Ő a bűntelen, bűn testének hasonlatosságában, szolgai formában, ebbe az emberi sémába beleüresítve és belealázva magát. S ebben volt engedelmes mindhalálig, mégpedig a keresztfának haláláig (Fil 2,8). Azért az Isten is felmagasztalta őt (Fil 2,9). Ez az ő csodálatos felmagasztalása, hogy örökre üdvözíteni tudja azokat, akik általa járulnak az Istenhez (Zsid 7,25). Mert az ő vére megtisztít minden bűntől, az Isten szemében. Csak jöjjünk a világosságba! Csak ne bújjunk fedezék mögé, bezárkózva a sötétségbe! Hallottunk erről az előző estéken újra és újra, hívogató és figyelmeztető mondatokat.

János apostolnak a vallomása arról szól, hogy a testté lett Igét úgy ismertük meg, mint aki az Atyától való egyszülött, a páratlan. Akinek a lénye különleges, fölfoghatatlan, más, mint mi. És értünk jött, számunkra: telve kegyelemmel és igazsággal, szeretettel és hűséggel. Mondom ugyanazoknak a szavaknak az ószövetségi megfelelőit a mai magyar bibliafordításainkból. Szeretet és hűség = kegyelem és igazság. Igazság, mint valóság: nem látszat, valóság, amit az Isten mutat nekünk az ő Fiában. Jézus maga a valóság, telve kegyelemmel és igazsággal. Az csordul belőle, lépten-nyomon.

János evangéliumának, a János írása szerinti evangéliumnak még ebben az első fejezetében olvasunk arról, milyen volt az első találkozásuk vele. Nem véletlenül emlegeti föl János Keresztelő János szolgálatát, – mondtam erről is egyik este valamit –, ebben ott van a helyreigazítás is, hogy rosszul teszik azok, akik elakadnak az útkészítő személyénél. Hát János nem azért volt, hogy benne higgyenek, hanem hogy általa higgyenek az igazi világosságban. Nem véletlenül beszél minderről, mert ő is János tanítványi körébe tartozott. Az apostol János Keresztelő Jánosnak a tanítványi körébe tartozott. Onnan indult, éspedig Keresztelő János bizonyságtételére: Íme, az Isten Báránya, aki elhordozza a világ bűneit (Jn 1,29; 1,36). S akkor Andrással együtt a nyomába szegődtek Jézusnak. S az volt a kérdésük, Mester, hol lakol? Jöjjetek, és meglátjátok. És nála maradtak azon a napon (Jn 1,38.39). És megjegyzi az időt is! Ahogy mondtam, annak, hogy valaki Jézus Krisztusé lesz, annak mindig története van, térben, időben zajlik le egy emberrel. Hát János is följegyezte az időt, hogy annak a napnak a délután négy óra tájában volt ez (vö. Jn 1,39). A 10. órája a zsidó időszámítás szerint annak a napnak. Nála maradtak. S aztán András megy, és találkozva először a testvérével mondja neki, hogy megtaláltuk a Messiást! (Jn 1,38–41). És ott lehettek és hallhatták Jézus szavát. Annyi mindent nem értettek, de az ő lénye, – aki ő –, az győzte meg őket; nem rabul ejtette, hanem meggyőzte. És láthatták a csodáit, és részesei lehettek annak, amit ő cselekszik, és részesei lehettek a Jézus körül növekvő feszültségnek. Aztán éppen János, az egyetlen, aki a szétfutott tanítványok közül ott van a kereszt alatt. Látta meghalni Jézust! És ez is benne van, éppen ez is benne van abban, amikor arról vall, hogy megláttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal (Jn 1,14). Éppen abban, ahogy meghalt, s aztán ahogy megjelent nekik, feltámadottan, s kezén megmutatta a szegek helyét. És békességét ajándékozta nekik, és a nagy küldetést, hogy másokkal is megláttassák az Atya egyszülöttének dicsőségét. S nemzedékek láncolatán keresztül így jut el hozzánk is az első szem- és szívtanúk bizonyságtételén keresztül, a Krisztus világossága, a bűnbocsánat megelevenítő hatalma, a kegyelem és az igazság ereje, hogy mi is lássuk, úgy, ahogy maga az Úr Jézus beszélt erről: Nem azért szállottam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak akaratát, aki elküldött engem. És az Atyának az az akarata, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen. És én feltámasztom őt az utolsó napon (Jn 6,38–40).

És most szeretnék felolvasni valakinek a bizonyságtételéből erről, hogy’ látta meg ő: kicsoda Jézus Krisztus. Benne van minden lényeges tartalma ennek. Ole Hallesby, a norvég evangélikusságnak egy kiemelkedő alakja lehetett, Jézus Krisztus határozott bizonyságtevője, és professzora az Isten Igéje tanításának. Ole Hallesby-nek ez a könyve: Hogyan lettem hívő keresztyén (Evangéliumi Iratmisszió), vagy harminc évvel ezelőtt számomra is nagyon sokat jelentett. Egy-két éve jutottam én hitre, fogadhattam be az Úr Jézust. S amikor olvastam ezt a könyvet, olyan nagy öröm volt: hát azt mondja el, ami velem is történt! Így erősített meg, így tisztázott bennem sok mindent ez a könyv. Mi történt velem is, velem is ez történt! Így olvasom hát Hallesby-nek a régi, de ma közöttünk is oly aktuálisan felhangzó, leírt bizonyságtételét.

 

            „Arról szerettem volna itt mondani valamit, hogy miért lettem hívő keresztyén. Most már könnyebben válaszolhatok: nem mertem örök időkre csaló lenni. Nem mertem vállalni a kétszínű életet, – mert az lett volna, ha én, miután Jézussal találkoztam, folytatom a régi életemet.

Így tehát úgy döntöttem, hogy követem Jézust.

            Istené legyen a magasztalás örökre ezért a választásért. Mikor a döntés végbement bennem, csendes, békés öröm töltötte be a lelkemet. Olyan öröm, amelyet már gyermekkorom óta nem éreztem. Életem legnagyobb döntését tettem meg, és ezzel a döntéssel lelkiismeretem teljes békességre jutott. Szívem mélyéből elhatároztam: Jézust követem.    

            De éppen úgy kérhették volna tőlem azt, hogy másszak fel a holdra, mint azt, hogy Jézust kövessem. Az egyik ugyan olyan lehetetlen, mint a másik. Napokon át azt mondta a lelkiismeretem: »Jézus ezt tenné, de te nem teszed azt. Jézus azt nem tenné meg, te pedig megteszed.« Néha azt hittem, hogy valóban úgy cselekedtem, mint Jézus, de olyankor azt mondta a lelkiismeretem: »Igen, minden rendben volna, ha ezt Jézus lelkületével is tetted volna.«

            Nem teszek kísérletet, hogy itt leírjam kétségbeesésemet. Régi életembe már nem mertem visszatérni és előrejutnom lehetetlen volt. Minden út bezárult előttem.

            Ekkor kezdtem felismerni Krisztus szavainak igazságát: »Ti gonosz létetekre.« Régebben ez a kemény kifejezés sokkal jobban ingerelt, mint Jézus bármely szava. De lassan derengett bennem, hogy Jézust az Ő lelkülete különbözteti meg mindannyiunktól. Most már láttam, hogy a lelkületem tette számomra lehetetlenné Jézus követését.

            Lelkületem legmélyéig önző voltam. Mindig csak magamra gondoltam, akár »jót«, akár »rosszat« cselekedtem. A saját előnyöm, a saját hasznom, a saját kényelmem vagy dicsőségem állott még a legdicséretesebb cselekedetem mögött is.

            Ezt a lelkületet nem tudtam megváltoztatni, még akkor sem, ha szavaimat és cselekedeteimet képes is voltam annyira megváltoztatni, hogy az emberek azt gondolták, valami nagy arányú változás ment bennem végbe. Emlékszem, egy alkalommal a barátom azt mondta apámnak: »Olyan szent lett, hogy ez már talán túl sok a jóból.« De én, aki ismertem lelkületemet, tudtam, hogy mennyire szentségtelen vagyok. Így zátonyra jutottam.

            Szemrehányó lelkiismeretem állandó nyomása alatt álltam. A bűntudat súlyosan és gyötörve telepedett rá a lelkemre és a bűnbocsánat utáni vágy mindig erősebb lett. Az emberi szív régi kiáltása a kegyelmes Isten után kezdett minden más hangot túlharsogni a lelkemben.

            A Szentírás beszél azokról, »akik elvesznek«, a szerencsétlenekről, a tehetetlenekről, azokról, akik aggódnak és sírnak, akik szomjaznak az igazság után. Ezeket a kifejezéseket előzőleg túlzottnak és természetellenesnek találtam, valótlannak és embertelennek.

            Ezek most mind olyanok voltak, mintha csak az én számomra írták volna. Sőt, most felismertem azt is, hogy mennyire igaz, amit a Szentírás az ember erkölcsi gyámoltalanságáról és az Istennel és Isten változhatatlan, szent követelményeivel szemben való teljes tehetetlenségéről mond.

            Így jutottam színe elé. Lelkiismeretem végezte ezt el, amikor Krisztusban közvetlenül az élő Isten és az Ő abszolút igazsága elé került. Úgy voltam, mint Pál apostol, amikor azt írja: szájam bedugatott és bűnösnek éreztem magam Isten előtt.

Ekkor beszélt velem Isten.

            Jézus Krisztusban megismertem az abszolút, az élő Istent. És ha egy ember a Tökéletessel találkozik, csak egy lehetősége van: vagy visszautasítja, nem fogadja el Őt, vagy meghajtja magát előtte. A Tökéletessel szemben semmit nem használ a tanácskozás, az alkudozás vagy a bírálgatás. Minden elnémul abban az emberben, aki a Krisztus Jézusban az élő Istennel áll szemben.

            Ezzel Jézus Krisztus Urammá lett, akit nem bírálgattam többé, nem oktattam Őt vallási és erkölcsi kérdésekben, hanem akinek feltétlenül alávetettem magam, akár Istenről vagy emberekről szólt, akár bűnről, vagy kegyelemről, elesésről vagy megváltásról, mennyről vagy pokolról vagy ördögről, keresztségről vagy úrvacsoráról, örök életről vagy örök kárhozatról.

            Most érett voltam arra, hogy ennek a legkülönösebb embernek új oldalát lássam meg. Feltárult előttem, hogy Jézus maga tulajdonképpeni feladatának azt látta, hogy Megváltó legyen. Jóllehet Ő a példaképünk, az ideálunk, de Jézus sohasem mondja, hogy Ő ezért jött. Ellenben több alkalommal kifejezetten azt mondja, hogy azért jött, hogy »életét váltságul adja«, azért jött, hogy »megkeresse és megtalálja az elveszetteket«, hogy »vére a bűnök bocsánatára kiontassék«.  Amikor megnyíltak erre szemeim, észrevettem, hogy az egész Biblia tele van a Megváltóról való ilyen gondolatokkal. Nem tudtam megérteni, hogy ezt korábban miért nem láttam meg.”

            „Kezdtem megérteni, hogy volt valami Jézusban, mind személyében, mind szavaiban, ami az embereket régi életüktől megszabadította; a bűn terheitől éppúgy, mint a bűn hatalmából.

            Titokban sokszor gondoltam arra: bárcsak Jézus idejében élhettem volna! Akkor én is részesülhettem volna abban a csodálatos erőben, amely Jézus lényéből áradt, és talán hallhattam volna legalább egyetlen vigasztaló szót megkínzott lelkem számára.

            Azután találkoztam Isten szent gyülekezetével a földön, vagy helyesebben mondva: megnyíltak a szemeim és füleim annak számára, amit a gyülekezet az idők folyamán nekem

mondani akart.

            Íme, Isten gyülekezete: emberek összefüggő láncolata, Jézus feltámadásának reggelétől a mai napig. Sokat olvastam róluk és tudtam, hogy az emberiség történetének legjobbjai, férfiak és nők, köztük találhatók (Zsid 11,38). Előttem álltak mind és így szóltak hozzám: »Találkoztunk  Jézussal. Új emberekké tett minket hatalmas egyénisége és lélekemelő szava által. Az ember találkozhat vele, mégha láthatatlan is. Fordulj hozzá minden szükségedben, akkor átélheted magad a szabadulást, ami után olyan fájdalmasan sóhajtozol. Fordulj hozzá imádságban és mélyülj el az Ő Igéjében, akkor találkozni fog lelkeddel.«”

           

            Hát így lehet ma is meglátni, hogy kicsoda Jézus! S csatlakozni az első szemtanúkhoz, mi ugyan nem közvetlen szemtanúkként, de szívtanúkként, hogy továbbadjuk a vallomást, mint Isten szentjeinek gyülekezete, akiknek nincsen semmi érdemük, de lefoglalta magáénak őket az Isten, a megváltó Krisztus vére által; így továbbadni a vallomást, a bizonyságtételt: Az Ige testté lett, és közöttünk sátorozott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. Ámen.

 

Imádkozzunk!

Uram, Jézus Krisztus! Aki megjelentél ezen a földön telve kegyelemmel és igazsággal, íme te, a testté lett Ige szólítasz néven minket is, abban, ahogyan emberi szón keresztül elér minket a te szavad. Mi is szembesülhetünk lényeddel, amely csodálatos! És szembesülhetünk áldozatoddal, hogy íme, ez a szeretet! Nem az, hogy mi szerettük az Istent; dehogy szerettük mi az Istent! Mi magunkat kerestük akkor is, amikor azt állítottuk, hogy Istent keressük. És csak magunkat tudtuk szeretni akkor is, amikor azt mondtuk, hogy Istent szeretjük. Az a szeretet, hogy ő szeretett minket, és elküldött téged, a Fiút, az Igét, engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Ezért lettél testté, s hordoztad el minden bűnünk kárhoztatását testedben. És mint megváltónk, mutattad meg dicsőségedet, feltámadásod után is, sebeidben. Köszönjük, Uram, hogy igédben úgy találkozhatunk veled, mintha előttünk feszítettek volna meg, és te, a feltámadott szólsz a szívünkhöz. S aki veled találkozik, annak valóban nincs más lehetősége, mint csak vagy megpróbál fedezékekbe bújni és zárkózni előled; vagy meghódol előtted. S meglát téged, a Fiút, a hit látásával. Köszönjük, Uram, a hatalmas ígéretedet, hogy aki lát téged, és hisz benned, annak örök élete van. Sőt ítéletre sem megy, mert átment a halálból az életbe. Hadd legyünk mindnyájan ilyenek! Köszönjük, akik már így a tieid lehettünk, hadd adjuk tovább, ki vagy te, s mit jelent nekünk, az embernek, hogy testté lettél. Nevedben most is így imádkozunk: Mi Atyánk... Ámen.

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Isten szeretete, és a Szentlélek közössége legyen mindnyájunkkal. Ámen.

 

 

    

 

 

 

           

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 32
Tegnapi: 30
Heti: 225
Havi: 734
Össz.: 140 286

Látogatottság növelés
Oldal: Adámi László igehirdetés sorozata 4. rész
Garai András NET Misszió - © 2008 - 2017 - garainyh.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »